Hírek

2017.04.12. 13:57

Hód-túra felfedezésekkel: Rendhagyó környezetismeret óra Porván

Porva – Hódok termelte forgácsot is gyűjtöttek az óvodások és iskolások a rendhagyó „környezetismeret órán” a napokban.

Kutasi Zsófia

A Nefelejcs Német Nemzetiségi Óvoda óvodásai és az általános iskola első és második osztályos tanulói pedagógusokkal, óvónőkkel rendhagyó programon vettek részt; a település közelében található hódok által lakott területet járták be. Veinperlné Kovács Andrea polgármester elmondta, a cél az volt, hogy a tavaszi szünet előtti napon, tanítási időben egy kisebb túrát tegyenek a gyerekekkel a Porva közelében élő hódok "lakhelyére".

Fotó: Porva önkormányzat

A kihelyezett környezetismeret órának is megfelelő programon a kicsik megismerhették a hódok szokásait, élőhelyét, azt, hogyan hogy kerültek az állatok a területre. A gyerekek nagy lelkesedéssel járták be a környéket és fedezték fel az állatok nyomait. Egy kis, hódok által termelt forgácsból mindenki vitt haza magával szuvenírként.

Fotó: Porva önkormányzat

Az ovisokat és iskolásokat magával ragadta a program. Miközben másfél kilométert sétáltak, sok hasznos információt is megtudtak a védett állatokról. Volt, aki már járt a területen, volt, akinek ez újdonságot jelentett. A kirándulás végére mindenki élményekkel, hasznos információkkal tért haza.

Fotó: Porva önkormányzat

Veinperlné Kovács Andrea kiemelte, fontosnak tarják, hogy a gyermekek tisztában legyenek és elegendő információval rendelkezzenek a lakókörnyezetük értékeiről.

Fotó: Porva önkormányzat

Cél hogy, akár a szűkebb vagy tágabb környékről is minél többen felfedezzék a helyi természeti kincseket.

Fotó: Porva önkormányzat

- Hasznos és jó dolog lenne, ha még inkább felfigyelnének Porvára a túrázók is és ezt a csodaszép túra útvonalat választanák a jövőben – nyilatkozta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!