Hírek

2017.08.10. 18:31

Helyi értékek: A szakhatóságok válaszait várják az önkormányzatok a rendeletekhez

KÖRKÉP Veszprém megye országos viszonylatban az első között áll a Településképi Arculati Kézikönyv és a rendelet elkészítésében - tájékoztatta lapunkat a Veszprém Megyei Kormányhivatal.

Penk Tímea

Az Országgyűlés alig két hónapja fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely településenként egymillió forintot biztosít a város vagy község sajátos, egyedi arcát, védendő értékeit bemutató kézikönyv elkészítéséhez. Az augusztus végén folyósítandó támogatás az olyan tízezer lakos alatti településeket illeti meg, ahol az egy személyre jutó adóerő-képesség nem éri el a 32 ezer forintot. Az önkormányzatoknak a kézikönyvet és a rendeletet október 1-jéig kell elkészíteni.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztálya megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy a megye minden, azaz 217 településének el kell készíteni a Településképi Arculati Kézikönyvet és a településképi rendeletet. Az állami főépítész hatáskörében eljáró kormányhivatal a rendelet véleményezésében vesz részt. Szakmai koordinálóként Veszprém megye országos viszonylatban az elsők között áll a kézikönyv és a rendelet elkészítésében.

Sümeg főépítésze, Papp Zoltán Tamás arról tájékoztatta lapunkat, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítik a város arculati kézikönyvét, és erre alapozva az önkormányzat megalkotja településképi rendeletét. A partnerségi rendelet szerinti előzetes tájékoztatások megtörténtek, a munka megkezdődött a városi főépítész vezetésével, a kiválasztott tervező megbízott munkatársaival. A városi kézikönyvvel együtt készül a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó környező települések anyaga is: Káptalanfa, Gyepükaján, Bodorfa és Nemeshany arculati kézikönyveinek összeállítása is folyamatban van.

Sümeg fő nevezetességei. Október 1-jéig kell elkészíteni a települések sajátos, egyedi arcát, védendő értékeit bemutató kézikönyvet, amelyhez támogatást kapnak az önkormányzatok Fotó: Vincze Péter

- A finanszírozási háttér késői megismerése akadályozta a munkaszerződések megkötését. A másik problémát a nagyon szűkös véghatáridő jelenti, ami a szükséges egyeztetések lebonyolításánál okoz nehézséget. Reméljük, hogy a munka megkezdését és folyamatos, ütemes végzését hátráltató körülmények ellenére eleget tudunk tenni a törvényi elvárásoknak - hangsúlyozta a főépítész.

Herenden májusban megbízott az önkormányzat egy mérnöki irodát azzal, hogy készítse el a város Települési Arculati Kézikönyvét. Jánszky Lajos László polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Tudásközpont felé adatszolgáltatási kérelmet nyújtottak be és megkeresték a különböző hatóságokat is, hogy vannak-e a településnek védett, örökségvédelmi vagy régészeti oltalom alá tartozó területei. A nemzeti park, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Veszprém Megyei Kormányhivatal felé is adtak be adatszolgáltatási kérelmeket. A mérnöki iroda munkatársai már körbejárták a települést, fényképeket készítettek, folynak az előkészületek. A város jogosult az egymillió forintos támogatásra a kézikönyv elkészítéséhez, és segédlet is érkezett a településképi rendelet megalkotásához. Jelenleg szakhatóságok válaszait várják.

Devecser is jogosult az egymillió forintos támogatásra Bendes István jegyző tájékoztatása szerint, azonban ez az összeg nem fedezi a kiadásokat. A késői kifizetés pedig kétségessé teszi azt, hogy tartani tudják az október elsejei határidőt.

Halimbán az arculati kézikönyv készítése a tervezett ütemezés szerint halad. Tóbel János polgármester közölte, hogy a tervező a szerződés és az abban foglalt határidő szerint végzi a feladatait.

A Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatalnak mind a 13 településén készül a településképi arculati kézikönyv. Szarka Gyula jegyző elmondta, hogy az előzetes lakossági tájékoztatásokat a jövő hétre tervezik, a feladatellátás zökkenőmentes, várhatóan határ-időre elkészülnek.

Kamondon is folyamatban van a kézikönyv készítése. Asbóth Szabolcs polgármester közölte, hogy a tájékoztatási szakaszon már túlvannak, a véleménynyilvánítások megtörténtek. Jelenleg az önkormányzat által megbízott cég dolgozik a terveken, amelyeket rövidesen a képviselő-testület elé terjesztenek abban bízva, hogy határidőre elkészülnek.

A Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője, Kiss Zsuzsanna arról számolt be, hogy az arculati kézikönyv készítésének munkálatai folyamatban vannak, reményeik szerint a határidőt is tartani tudják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!