Hírek

2017.06.26. 14:02

Hatalmas vízár öntötte el Balatonhenyét

Lajtos kocsiból biztosították Balatonhenye vízellátását vasárnap, ugyanis a jelentős mennyiségű esőzés miatt keletkezett sárlavina megfertőzte a település ivóvízbázisát. A teljes tisztulásra 2-3 hetet is várni kell.

Mizsei Bernadett

Vasárnap hajnalban 5 és 6 óra között egy óra leforgása alatt annyi víz zúdult a Balatonhenye feletti rétre, hogy kilépett medréből a faluba befolyó Séd-patak.

Az egész utca szélességében hömpölygött a sáros víz. Fél 9 körül tűnt el az utcákról a folyam, nem kevés kárt hagyva maga mögött.

– Szerencsére házakat és pincéket nem öntött el a víz, de kertekbe bement, és megrongált néhány kapuhidat is. Elmosta a két újonnan elkészített utunkat, ami miatt a vis maior alaphoz fordultunk támogatásért – mondta el lapunknak a település polgármestere.

Kovács Csaba kitért arra is, hogy ideiglenesen megszűnt az ivóvízellátás. – A falu északi részén folyik egy forrás, amely egy kútba ömlik.

Innen szivattyúk segítségével jut el a forrásvíz egy hatalmas tartályba, és onnan a megfelelő kezelést követően a háztartásokba. Mivel a kútba is befolyt a sáros esővíz, megfertőzte az egész rendszert.

Ezért vasárnap egész nap lajtos kocsival hozták a vizet Balatonhenyére – tette hozzá.

A fertőtlenítésnek köszönhetően hétfőtől már újra van víz a háztartásokban, de a tartályt egyelőre nem a forrás táplálja, hanem a lajtos kocsikkal oda hordott víz.

A pataknak legalább 2-3 napra van szükséges ahhoz, hogy végbemenjenek a szükséges öntisztulási folyamatok. Egy helyi lakostól megtudtuk, ilyen komoly vízárra nem volt példa legalább 35 éve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!