Hírek

2016.12.08. 15:25

Harmincéves a Veszprém Televízió

A megyeszékhelyen 1986-ra épült ki az a kábeltelevízió-hálózat, amely technikailag lehetővé tette egy helyi készítésű műsorfolyam továbbítását a nézőkhöz.

Napló információ

Mondta lapunknak Szegedi László, a Veszprém TV igazgató-főszerkesztője.

A folyamatosan fejlődő televízió 1988-ban a veszprémi kereskedelmi vállalatok közreműködésével már saját berendezéseket helyezett üzembe. Ettől kezdve önálló gyártóbázis lett. Az adás ebben az időben kizárólag felvételről került a képernyőkre. Majd 1991-ben tovább bővült az eszközpark. A korábbi rendszer kiegészült képkeverővel, stúdiókamerákkal és kameravezérlőkkel, így a televízió képessé vált többkamerás élő műsorok készítésére is. A következő évben a forgatásokra használt eszközök tovább korszerűsödtek. Ekkor alakult ki a húszemeletes legfelső szintjén az a stúdiótér, ahol professzionális világítás és akusztikai megoldások segítették az egyre magasabb színvonalú és nagyobb kapacitást igénylő műsorkészítést.

Szegedi László, a Veszprém TV igazgató-főszerkesztője: – A szülinapot nézőinkkel közösen ünnepelnénk Fotó: Veszprém TV

Az akkori korszerű BetacamSP rendszerre 1994-ben sikerült beruházni. Ettől az évtől a Veszprém TV már sokoldalú tevékenységet végzett, napi műsort gyártott, reklám- és referenciafilmeket készített, beszállított a Magyar Televíziónak, és persze élő műsorokkal is rendszeresen jelentkezett.

- Mindehhez sok eszköz, több munkatárs kellett, és egyre több helyre is volt szükség. A korábbi heti egy alkalommal jelentkező hírműsorból napi híradó lett. Kialakult egy új, tematikus magazinokra épülő műsorszerkezet. Hosszú tanuló időszak volt ez minden munkatársunknak - emlékezett vissza az igazgató-főszerkesztő

A jelenlegi székházból, a József Attila utca 38. alól 1996. augusztus 20-án jelentkezett először a Veszprém Televízió adása. A költözés nemcsak a hely megnagyobbodásával járt, hanem jelentős technológiai korszerűsítéssel is. A szalagos adáskijátszást 2004-től átváltották fájlalapú adásbonyolításra. Ez költségcsökkentést és nagyobb műsorkészítési rugalmasságot jelentett a tévének.

- A felmérések azt támasztották alá, hogy egy igazán jól működő helyi televízió műsorszerkezete döntően közszolgálati tartalmakból áll és helyi értékeket közvetít. Az évek során ezt a fajta televíziós arculatot építettük fel mi is. A helyi közösségek, az épülő, fejlődő civil társadalom visszajelzései mind azt mutatták, jó úton járunk. Tartalmilag ma sincs nagy különbség, de a felgyorsult hírfogyasztás pergőbbé, interaktívabbá tette a televíziózást - hangsúlyozta Szegedi László.

Újabb számítógépes utómunka helyet állítottak rendszerbe 2006-tól, és ugyanez év őszétől a napi hírműsor már kizárólag itt készült. 2011-től minden felvételi eszköz memóriakártyára dolgozik, így a beérkező anyagok feldolgozása is felgyorsult. Ma már az online felületeken és a digitális kínálatban is ott látható a Veszprém TV.

- A néző elvárja, hogy a helyi televízió is olyan műszaki és tartalmi színvonalon közvetítsen, mint a többi nagy országos műsorszolgáltató televízió - emelte ki az igazgató-főszerkesztő. - Tulajdonosunk, Veszprém megyei jogú város önkormányzata együttműködő támogatásának köszönhetően a technikai fejlesztések sora nagyban segítette azt, hogy versenyképesek legyünk a piacon, és képileg is színvonalas, friss, a tartalmat erősítő korszerű megoldások szülessenek.

Az MTVA Veszprém megyei beszállítója lett 2012-től a Veszprém Televízió. Ők tudósítanak a városi, megyei eseményekről az M1-nek, M2-nek, M4-nek és M5-nek is, valamint a Duna Televíziónak. 2014-től - az MTVA elvárásainak megfelelően - a Veszprém Televízió megteremtette az élő közvetítések és bejelentkezések lehetőségét is. 2016. december 19-én, hétfőn 17 órától 22 óráig Veszprém TV 30 Plusz címmel ünnepi, szórakoztató műsorral jelentkeznek.

- A 30. szülinapot nézőinkkel közösen szeretnénk megünnepelni! Itt sorsoljuk majd ki a Bakony Expón kitöltött Veszprém TV Totó nyereményeit. Több élő helyszíni kapcsolással jelentkezünk az Óváros térről és a karácsonyi vásárból. A sztárvendégekkel és játékokkal tarkított Veszprém TV 30 Plusz című adásunk a Veszprém TV weboldalán online is nyomon követhető lesz!

Tartsanak velünk! Tegyük együtt örömtelibbé a karácsonyvárást! - mondta Szegedi László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!