Hírek

2017.08.19. 15:22

Fából vasparipa: szoborral köszönték meg Alsóörs vendégszeretetét

A 2017-es Harley-Davidson Open Road Festen, június 10-én egy neves motorfűrészgyártó cég egy életnagyságú Fat Boyt készíttetett, melyet akkor a fesztiválon szimbolikusan átadott Alsóörsnek.

Molnár Sándor

A Gáborecz István faszobrász által rönkökből készített motor hivatalos szoboravató ceremóniájára szombaton délelőtt került sor a Strand sétányon.

Dobai Attila köszöntőjében kiemelte, hogy ők, a motorosok, illetve az Open Road Fest résztvevői már 18 éve élvezik a település vendégszeretetét. Idézte a község jelmondatát: Alsóörs hív, marasztal és visszavár, amelynek ők nagyon ékes példái. – Nagyon sok szép emléket vittünk el innen magunkkal, és azt gondoltuk, most már mi is hagyunk itt egy kis emléket Alsóörsnek – mondta a fesztiváligazgató.

 

Gémesi József a szobrot készíttető cég képviseletében elmondta, hogy a barátság úgy alakult ki, hogy ez a motormárka erős, jó minőségű termék, és úgy gondolják, hogy az ő fűrészipari termékeik is hasonlóan jók, és amikor felbődül az egyik vagy a másik, az ember szíve kicsit megborzong. Így jött a barátság és a felkérés, hogy egy ilyen motort készítsenek el, amely nagy kihívás volt az általuk felkért művésznek.

Az ünnepségen Hebling Zsolt polgármester külön köszöntötte az avatóra motorral érkezőket, illetve a testvértelepülések, Málnás és Kalász polgármestereit és küldöttségét. A ceremóniával kapcsolatban kiemelte, hogy ez egy nagyon megtisztelő és megható esemény, amelynek alapja az a közel két évtizedes kapcsolat, amely által Alsóörs neve összefonódott a Harley Davidsonnal és a motorostársadalommal. Dobai Attila fesztiváligazgatóról elmondta, hogy a település egyik legkorrektebb és már nagy hagyományokkal rendelkező partnere.

– Ez egy közel két évtizedes kapcsolatnak a gyümölcse. Nagy örömmel, jó szívvel és hálás köszönettel szeretném most átvenni hivatalosan is ezt a szobrot – fogalmazott a polgármester.

A szobor talapzatát Spirk László lovasi motoros és csapata készítette el abból a vöröskőből, amelyet Kálmán Csaba református lelkipásztor biztosított az emlékműhöz. A fából készült motor a település legfrekventáltabb helyére került, mert ennyire fontosnak tartják a helyiek a jó barátságot és az együttműködést. A szoboravatásra sokan eljöttek a Budapest Chapter, Magyarország legnagyobb és legrégebbi Harley-Davidson motoros klubjának tagjai közül is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!