Hamarosan jön a tél, a kályha és a körülötte lustán lebzselő macskák időszaka

A táj ilyenkor megrázza magát és felélénkül, avagy csak a mi gondolatainkban történik meg mindez?

Ez egyébként csak arról jutott eszembe, hogy, kinézve ablakomon azt kellett konstatálnom, hullani kezdtek a levelek, és ez az embert mint természeti lényt váratlan aktivitásra kezdi ösztönözni. Felhívja telefonon a tűzifaszállítót, aki reszelős hangon annyit közöl, hogy azért dobta be a szórólapokat nyáron, hogy ne mindenki októberben rendeljen fát. De könyörgöm, ki bír ránézni a tüzelőre negyven fok melegben?

Ősz az Agár-tetőn

Aztán megszámolja az eltett lekvárok üvegeit, meg a savanyított gombát is, hogy kihúzza-e velük márciusig. Mert lelke mélyén tudja, vége a bohémkodásnak, a téli ember egy teljesen más életforma, mint a nyári ember (Homo aestivalis). Mintha más földön, más éghajlaton élnénk, olyan hatalmas különbségek vannak téli és nyári tájak között. Például a téli és a nyári Balaton annyira különböző valami, mintha két teljesen más tó partján állnánk. Mondjuk, a Garda- és a Ladoga-tó partjain. A téli Balaton hosszú, habos hullámaival a foga fehérjét mutogatja, majd éjszakára, ha lecsendesedik a szél, a tó egyszerűen eltűnik. A felszálló pára szétterül a tükör fölött, és semmi tájékozódási pontunk nincs, hol végződik a víz sötétje, hol kezdődik az ég árnyék nélküli felhőinek birodalma.

Balaton téli reggelen

A száraz gallyakon a fácánok rosszat álmodnak és nagyon várják már azt az első hosszanti világos csíkot, ahogy a balatoni téli hajnal szokott kezdődni. A csupasz erdőn-mezőn immár nincs többé titok, akár meg is számolhatnánk a Rókarántó fáit, ha ez illendő dolog lenne. De ne menjünk túl közel hozzájuk. A természet is olyan, mint kedvenc regényed, aminek tudni akarod a titkát. Elolvasod többször a legszebb részeit, kiemelve néhány kavicsot a gondolatfolyamból. És a kavicsok megszáradnak, eltűnik csillogásuk és te csalódottan dobod őket vissza a vízbe. A csodát nem szabad nagyítóval nézni, mert felfeslik szövete és rájövünk, a csoda se másból, csak a valóság tégláiból építkezik. Ez igaz egyébként nemcsak a prózára, de a lányokra és a természetre egyaránt.

Téli tölgy

A szezonzárt Balaton azért nemcsak az álmok és az emlékezés birodalma, rejteget is valamit. Téli madárvendégei úgy használják a vizet, mint egy szállodát. Nem egyesével kell utánuk lopakodni, mint fészkelésük idején, hanem olyan kollekcióban fordulnak elő a zátonyokon és öblökben, mint egy madáripari kiállítás és szakvásár.

Régi időkben ilyenkor ősszel fogták a gardát, hatalmas hálókkal húzták meg a vizet értük, hogy aztán jól beirdalva, venyigetűzön lényegüljenek át. Magyarországra a jégkorszak után vándorolt be a Fekete-tenger vidékéről, és keszeg létére eléggé el nem ítélhető módon ő is ragadozó, akárcsak a balin, ami feltűnő módon még henceg is a vizekben, kivéve, ha horgászunk rá.

Szent-György hegy

De érdekes dolgok tudnak történni a Tiszán is. Egyszer ködben át akartunk evezni a folyó másik partjára, és háromnegyed óra után jöttünk rá, hogy a sodrás a víz közepén forgat, így körbe-körbe megyünk látóhatár híján. Aztán az egyik horgászboton árválkodó vékony gilisztát perceken át piszkálta valami kagyló, maximum rák nagyságú élőlény, viszont bevágás után lent valami elindult, feltehetően egy tengeralattjáró, és ütemes távolodással, megállíthatatlanul távozott 200 méter horgászzsinórral. Csend volt, szinte hallani lehetett a leeső levelek apró sóhaját a tükörtiszta vízre érkezve, mi pedig percekig néztük egymást, kimondottan ostoba arcot vágva. Aztán jött egy motorcsónak, hangja megemelkedett, ahogy felénk közeledett, majd távolodtával a magas hang brummogni kezdett a Doppler-effektus szabályai szerint, mivel elmenőben a hanghullámhegyeknek hosszabb idő kell a megfigyelő eléréséhez. Egyébként egy fizikatanárral horgásztam éppen, csak ezért tudok most ilyen meggyőzően beszélni erről a jelenségről.

De mindegy is. Egy apró, számszerűsíthető természeti törvény megoldva. Meg még sok másik. Iparszerűen használjuk az elektromosságot, a gáztörvényeket, harcolunk az entrópia ellen, meg piszkáljuk a géneket. Közben meg elképzelhetetlen sebességgel tágul világegyetemünk bele a nem is tudom mibe.

Az anyagról pedig kiderül, hogy egyre és egyre osztható elképzelhetetlenül kicsi izékre, amelyek nagyon távol vannak egymástól méretükhöz képest, mégis olyan kötőerő tartja őket össze, amelynek a szétbontáskor felszabaduló energia elképzelhetetlen, csak ízelítője az atomrobbanás, vagy ellentétes előjellel a nap fúziós folyamatai.

Azt pedig igazán már csak félve merem leírni, hogy ha minden atom egy kis világegyetem és számuk gyakorlatilag végtelen, milyen felfoghatatlan erők szunnyadnak körülöttünk, és remélem, szunnyadni is fognak. És szintén végképp felfoghatatlan, hogy ebből a kietlen atomhalmazból, amelynek elemei pusztán csak azért, mert valamilyen szinten vonzzák egymást, és a termodinamika törvényei alapján keresik egymás társaságát, egyre nagyobb és nagyobb halmazok alakulnak, amelyekből egyszerre önjáró és önfejlődő élet szerveződik, végső soron a nap fotonjaira támaszkodva, és egyszer csak létrehozódik valami, amit mi agynak nevezünk, és az elkezd ilyeneken gondolkodni, egy gyengeáramú ideghuzalozás jóvoltából.

Az ember szinte már meg se meri enni a szendvicseit a csónakban, mert arról is eszébe jut, hogy az anyagcsere nem más, mint az élelmiszerként begyűjtött körülöttünk lévő világ megemésztése és a kémiai kötéseinek felbontásából nyert energia, amit minden sejtünk elvégez iparszerűen, a nagy méretekből adódóan a vér logisztikájával, egy minden élőlényre igaz hármas anyagcsere-hányados mellett, az egysejtűektől az elefántig.

Érdekes módon ilyen gondolatok az embernek a nyári melegben nem jutnak eszébe, lehet, hogy többek között ezért van kevés afrikai vagy közép-amerikai filozófus. Az író, az már más kérdés, mivel szerintem kizárólag Marquez láthatta Kolumbiában, hogy egyszer csak leesik egy öreg angyal az égből, akit bezárnak a tyúkok közé, logikusan, mint szárnyast, és pénzért mutogatják, enni pedig kizárólagosan padlizsánkrémet hajlandó az öreg angyal.

Egyszóval jön a tél, a kályha és a körülötte lustán lebzselő macskáim időszaka. Apró ajándékokkal, amiket az ember ilyenkor jobban megbecsül. A reggelre vakító zúzmarába öltözött piros csipkebogyók szépsége, vagy a körömollóval szedhető téli pereszke nevű gomba gyűjtögetése, amiről a szakkönyvek biztatóan nyilatkoznak mint rákmegelőző csodaszerről, azt viszont elhallgatják, hogy íze leginkább a romlott ecetes haléra emlékeztet.

Őszi erdő

Kár ez ellen ágálni, a világ így teljes. Minden moccanása, minden perce a rejtély és csoda maga. Lehet például erre gondolni, ha az ember főnöke egy pszichopata vaddisznó (a társadalmi evolúcióban előnyös tulajdonságok), vagy ha kimondottan hosszú és értelmetlen jelentéseket kell írni ennek a vaddisznónak a megörvendeztetésére (reménytelen dolog), avagy, ha a tévében ismétlik a Győzike show-t a tömegek nyomásának engedve. Mindegy.

Január végén már nyílni fog a magyar kikerics és az illatos hunyor a Szársomlyón, és lassan-lassan mindennap fog történni valami olyasmi, ami mosolyra derít. Fohászkodni csak jó szemért és humorérzékért érdemes.