Hírek

2017.08.06. 11:19

Haláluk nem volt hiábavaló – Helikopteres emlékművet avattak Almádiban

Három, több mint negyven évvel ezelőtti helikopterkatasztrófa, nyolc hivatásos és két sorállományú katonája előtt tisztelgő emlékművet avattak katonai tiszteletadással Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület több hónapos munkájának eredményeként.

Balogh Ákos

Az avatóünnepségen, családtagok, barátok, bajtársak, a magyar katonai repülés aktív és nyugállományú tagjai hajtottak fejet elhunyt bajtársaik emléke előtt.

Keszey János Balatonalmádi polgármestere köszöntő beszédében felelevenítette: az egykori katasztrófákról nem tudtunk semmit sem, nagy volt a hallgatás, nem olyan világot éltünk, mint ma. Örülök, hogy ez az időszak véget ért és nem csak beszélhetünk a tragédiáról, hanem emlékhelyet is avathatunk. Kívánom az ismerősöknek, rokonoknak, bajtársaknak hogy jöjjenek el később is és váljon ez a hely zarándokhellyé.

 

Szücs Pál ezredes az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnök helyettese, emlékeztette az egybegyűlteket, arra, hogy az emberek ősi vágya a repülés. Kiemelte: a szerencsétlenségekben elhunytak is szerették ezt a foglalkozást, ők is repülni vágytak, hétköznapi hősök voltak, akik nap, mint nap végezték a feladatukat megfelelve a társadalom és elöljáróik elvárásának.  Ezek az emberek azért a tudományért haltak meg, ami a repülést tökéletesíti, és egyre magasabbra juttatja. Haláluk úgy gondolom nem volt hiábavaló. – fogalmazott az ezredes.

A három helikopterkatasztrófa történéseit - melyek során életét vesztette  Serfőző István hadnagy, Bozsaki Benő hadnagy, Laboda Ferenc főhadnagy, Korpos Imre és Bunász István honvéd, Kufa Mihály őrnagy, Dányi Balázs hadnagy, Bertalan Béla őrmester, Detki Sándor hadnagy és Fazakas Miklós törzsőrmester – a szentkirályszabadjai Harcihelikopter Ezred egykori parancsnoka Simon-Jójárt Sándor nyugállományú ezredes elevenítette fel.

Az emlékművet az elhunytak hozzátartozói leplezték le, majd áldást mondott Szabó György alezredes tábori lelkész, az avató ünnepség végül koszorúzással és egy katonai helikopter tisztelgő áthúzásával záródott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!