Hírek

2016.12.10. 09:38

Halálos lehet az agyhártyagyulladás: mutatjuk a tüneteket!

Azonnal menjünk orvoshoz, illetve vigye orvoshoz a gyermekét a szülő, ha az alábbi tünetek közül egy is jelentkezik, tanácsolta Vándorfi Győző veszprémi belgyógyász főorvos, akit annak kapcsán kérdeztünk meg, hogy egy budapesti gimnáziumban belehalt az agyhártyagyulladásba egy diák, egy másik pedig megbetegedett.

Kovács Erika

A betegég tulajdonképpen bárhol és bármikor jelentkezhet. A főorvos a tünetekről elmondta, a betegség főbb jellemzői a magas láz, erős fejfájás, a tudati állapot zavartsága, a beteg nem reagál megfelelően, vagy egyáltalán nem reagál az ingerekre. Nagyon aluszékony vagy túlzottan nyugtalan. Csecsemőknél semmire sem szűnő, magas, sipító hangú sírás jelentkezhet. A beteg elesett, rossz általános állapotú, közérzete rossz, a gyermek nem játszik, fekszik, nem eszik, nyűgös, nyugtalan, vagy folyamatosan alszik. A beteg járása bizonytalan, szédül, hányingere van, hány, látászavara lehet. Lefektetve oldalán fekszik, lábait sokszor felhúzza, fejét hátraszegi, és ellenáll, ha előre akarjuk hajlítani. Súlyos esetben a testén kiütések jelennek meg, melyek száma gyorsan nő, ezek a kiütések apró bevérzések, melyek rendkívül súlyos állapotra utalnak.

Ami leginkább jellemző az agyhártyagyulladások minden formájára, függetlenül attól, hogy milyen kórokozó okozza, az a folyamat rendkívül gyors előrehaladása, gyakorlatilag az órák alatt bekövetkező rosszabbodás, mely a megfelelő orvosi kezelés nélkül többnyire végzetes.

Éppen ezért a felsorolt tünetek bármelyikénél a szülők azonnal vigyék orvoshoz a gyermeket, aki speciális klinikai vizsgálatokkal megerősíti vagy elveti a diagnózist. Vándorfi Győző külön hangsúlyt helyezett a védőoltásra, amellyel jó eséllyel elkerülhető a betegség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!