Hírek

2016.12.08. 08:44

Halálos baleset történt Papkeszinél (frissítve)

Halálos kimenetelű baleset történt Papkeszinél, ahol egy tehergépkocsi és egy személygépkocsi ütközött össze - erősítette meg értesülésünket Kucsera Katalin rendőrségi sajtóreferens.

Kovács Erika

A helyszínen Bakler Zoltán őrnagy, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettese elmondta, a hatszemélyes Fiat gépkocsi Balatonakarattya felől jött, amikor eddig ismeretlen okból a bal oldala érintőlegesen nekiért a vele szemből érkező  teherautónak. A Fiat az ütközés következtében felborult. A baleset okait szakértők bevonásával vizsgálják.

Tujder Károly, a teherautó vezetője
Fotók: Kovács Erika

Információnk szerint a járműben négyen utaztak, egy férfi és három nő, az autót a férfi vezette. Egy középkorú nő olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, a többi utas közül egy súlyos, ketten pedig könnyebb sérülést szenvedtek.

- Próbáltam az autó elől menekülni, de nem lehetett! – idézte fel a balesetet a szentkirályszabadjai Tujder Károly, a teherautó vezetője, aki nem sérült meg az ütközés következtében. Hozzátette, arra lett figyelmes, hogy vele szemben érkezik a Fiat, és már nem tudott kitérni az ütközés elől, azonnal a padkára húzódott le, ott állt meg. - Borzalmas, ami történt, nagyon sajnálom, de nem tudtam mit tenni, nem volt hova kitérnem az autó elől - mondta könnyeivel küszködve a férfi. Utalt rá, ha nem rántja el a kormányt és nem húzódik le, akkor előfordulhatott volna akár egy frontális ütközés is, ami még súlyosabb következményekkel járhatott volna.

Az úttest olyan látványt nyújtott, mintha bomba robbant volna, annyi törmelék, roncsdarab hevert mindenfelé. Az ütközés után körülbelül száz méterre borult fel a Fiat az úton, miközben a partnak is nekicsapódott, az autó a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.

Frissítés:

14:36 - Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete a Papkeszinél történt baleset kapcsán közölte: négy mentőautóval vonultak a helyszínre, ahol egy huszonöt év körüli férfit ellátás után súlyos sérülésekkel-, illetve egy negyven év körüli, és egy hatvan év körüli nőt ellátás után könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba. Egy hatvan év körüli nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!