Hírek

2015.07.28. 17:24

Háborognak a lakók – Utat szeretnének a Törzsökhegybe

Pápa - Saját megfogalmazásuk szerint a város mostohagyermekeinek érzik magukat a Törzsökhegy lakói, ugyanis lakókörnyezetükből hiányzik a jó minőségű, aszfaltozott út.

Polgár Tibor

Ottjártunkkor a külterületi városrészen élők nagyszámú delegációja fogadott, majd Boncz Zoltán, az útprobléma szóvá tevője rögtön végig is vezetett a Törzsökhegy kavicsos, kátyúkkal tarkított útján. – Ez az út szinte járhatatlan, az autósoknak már-már a tengelytöréstől kell félniük, míg a kerékpárosok számára balesetveszélyes. Ez nem maradhat így tovább – háborgott Boncz Zoltán.

Molnár Gyula szintén helyi lakos, elmondása szerint több mint harminc család él a Törzsökhegyben, mindannyian rendes, dolgos, szorgalmas emberek, akik tisztességesen dolgoznak és példásan rendben tartják a portájukat is. – A városvezetés most is úgy kezeli ezt a területet, mint hajdanán, amikor még majorszámba ment. Nem ezt érdemeljük! Ugyanúgy dolgozunk és fizetjük az adókat, mint a város többi részén, ezért nekünk is járna egy normális út. Úgy vélem, a 21. században ez alapvető dolognak számít – hangsúlyozta Molnár Gyula. Hozzátette: 2001-ben elkészült a Törzsökhegybe bevezető aszfaltozott út, és akkor azt az ígéretet kapták a városvezetéstől, hogy ezt követően évente 400 méter utat építenek a Kisheggyel és az Öregheggyel felváltva. – Tehát minden harmadik évben került volna sor a Törzsökhegyre, de 2001 óta itt nem épült út – jegyezte meg. A helyiek kérdésünkre elmondták, évente két-három alkalommal hoznak egy teherautónyi kavicsot, amivel befoltozzák a kátyúkat. A törzsökhegyiek egy gyors fejszámolást is végeztek, ez alapján körülbelül egy kilométernyi utat szeretnének megépíttetni.

A témával kapcsolatban megkerestük Áldozó Tamást, Pápa polgármesterét, aki először is rámutatott: a Törzsökhegy zártkert, és nem belterülete, nem lakóövezete a városnak. – Amikor például szennyvízcsatorna építésére pályázhat egy település, akkor azt csak belterületen lehet megvalósítani, zártkertben nem. A zártkert funkciója mezőgazdasági termelés megvalósítása kiskertekben. A jogszabályalkotó eleve nem is feltételezi, hogy oda olyan minőségű infrastruktúrát kell építeni, mint egy lakóövezetben. A zártkertekben ezért nincsen járda, ezért hiányosabb az infrastruktúra. A zártkertekben az infrastruktúrát általában az ottani telektulajdonosok készítik el – közölte a városvezető.

Mint mondta, zártkertben az önkormányzat fejlesztésre nem kötelezett, csak arra, hogy fenntartsa az utakat. – Ettől függetlenül megvizsgáltuk a törzsökhegyi Alsó út megépítésének a lehetőségét. Utat építeni Magyarországon építési engedély birtokában, használatba venni pedig használatbavételi engedéllyel lehet. Természetesen a Törzsökhegy esetében is teljesíteni kell azokat az előírásokat, amiket egy újonnan épülő úttól elvárnak. A tervezői értékbecslés alapján a szóban forgó Alsó út megépítése több mint 20 millió forintba kerülne. Jelenleg a városnak nincs 20 millió forintja arra, hogy lakóövezeten kívül utat építsen – jegyezte meg Áldozó Tamás. Érdeklődésünkre kifejtette: a városfejlesztéssel foglalkozó Eszterházy Ferenc Tervnek lakóövezetekre vonatkozó fejezetei vannak. A következő években a tervek felülvizsgálata, illetve az egyes területek pontos funkciójának tisztázása – például zártkert belterületbe vonása, arra beépítési terv készítése – után lehet arról szó, hogy közpénzből a funkcióknak megfelelő fejlesztéseket valósítsanak meg az érintett városrészen. Emellett egy, zártkeretek rendezésére irányuló pályázat adhat még lehetőséget a törzsökhegyi útépítésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!