Hírek

2017.05.14. 20:39

Gyűjtsük szelektíven a szemetet - Pápán is!

Már több mint kétezren használják Pápán a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés ingyenes szolgáltatását.

Polgár Tibor

A cél az, hogy a Közszolg Kft. által biztosított, jelentősen környezetkímélő lehetőség a lehető legtöbb háztartáshoz eljusson, ezt szolgálta a kezdeményezés szombati népszerűsítése is az egyik helyi bevásárlóközpontnál.

Mészáros Csaba, a nonprofit cég ügyvezetője elmondta, a jogszabályi előírások mentén több mint egy éve működik a városban a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés szolgáltatása, ami jelentősen hozzájárul a környezetterhelés csökkentéséhez.

Az erre a célra létesített 120 vagy 240 literes hulladékgyűjtőket – amiket az ÉBH Önkormányzati Társulás biztosít – a Pápai Köztisztasági és Szolgáltató Nonprofit Kft. (Közszolg Kft.) Árok utcai székhelyén, valamint Szabó Dezső utcai telephelyén lehet átvenni, emellett pedig időről időre kihelyezett edényosztást is tartanak a város területén a cég munkatársai. A legutóbbi ilyen alkalmon sokan igényelték újonnan az ingyenes szolgáltatást.

A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés mindazok számára előnyös és kényelmes, akiknek lehetőségük van az edény elhelyezésére ingatlanjukon – mutatott rá Mészáros Csaba. Mint mondta, tapasztalataik szerint a többség jól használja a gyűjtőedényeket, tehát ezekbe való hulladékokat tesz bele: papír csomagolási anyagokat, újságpapírt, reklámújságot, műanyag palackokat, többrétegű gyümölcsleves és tejes kartondobozokat, illetve fém csomagolási hulladékokat. Fontos, hogy üveg nem helyezhető el az edényben.

– Az volt az elvárás, hogy a házhoz menő hulladékgyűjtőkből tisztábban érkezzen be a hulladék, mint a szelektív gyűjtőszigetekről. Ez teljesült is – tudtuk meg a nonprofit cég ügyvezetőjétől. Mészáros Csaba hozzátette, az ebben a formában gyűjtött hulladékokat havonta egyszer, a hónap első hetében szállítják el. Ezt a szétválogatás után közvetlenül át tudják adni a továbbhasznosítóknak, amelyek újrahasznosított termékeket, tüzelőanyagot állítanak elő belőle. Ennek köszönhetően pedig a szelektíven elkülönített hulladék nem a királyszentistváni központban köt ki, ahol csak a vegyesen begyűjtött szeméttel együtt, nagy energiabefektetéssel lehet kezelni a háztartási felesleget. Azaz a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés jelentősen hozzájárul a környezetterhelés csökkentéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!