Hírek

2016.09.05. 10:29

Gyakorlófeladatból referenciamunka - A programozásban az a legfontosabb, hogy tervezni tudjunk

Devecser – A programozási gyakorlófeladat olyan jól sikerült, hogy egy bárki számára letölthető számítógépes játék lett belőle. Az ingyenesen elérhető program mindössze néhány napja került nyilvánosság elé.

Penk Tímea

A devecseri fiatalember, Kovács Tamás alig két éve kezdett el autodidakta módon programozással foglalkozni. A felsőfokú zenei tanulmányokat folytató fiút a bátyja, László szakmai sikerei irányították a számítástechnika felé, aki programozó matematikusként szerezte diplomáját.

- A világ fejlődését látva egyértelmű volt, hogy még mindig a számítástechnika kőkorszakát éljük. Rengeteg lehetőség van ezen a területen, több ezer programozó hiányzik az álláspiacról – mondta Kovács Tamás, aki közel tíz éve Ausztriában él. Amikor úgy döntött, hogy megtanul programozni, könyveket szerzett be, illetve szükség esetén a bátyja segítségét kérte.

- A programozást csak egyedül lehet megtanulni. Úgy, hogy programozunk, és közben megoldjuk a felmerülő problémákat. Főleg szorgalom és kitartás kell hozzá, meg persze egy kis matematikai affinitás is, de nem ez a lényeg. A programozásban az a legfontosabb, hogy tervezni tudjunk – állította Tamás. Úgy érzi, hogy a közel két év alatt eljutott oda, hogy a képzettségét is megszerezze. Rövidesen egy intenzív oktatáson vesz részt szintén Ausztriában, amely programozói szakmát ad a kezébe.

Kovács Tamás

- Az volt a célom, hogy mire eljutok az iskolába, már ne legyen problémám a programozással. A képzésen valós megrendeléseken dolgozunk majd, valós problémákat oldunk meg, működő cégek projektjeit visszük véghez. A tanárok is gyakorló programozók – számolt be a fiatalember, aki maximális értékeléseket kapott a néhány napja letölthető játékprogramjára, amit már koreai felhasználók is alkalmaznak.

- Az Othello egy népszerű táblajáték, a 19. század végén, Angliában találták ki. A játékszabály egyszerű, mégis számos lehetőségeket rejt, bonyolultabb, mint a sakk. Ketten játsszák, egy fekete és egy fehér. A korongokat úgy kell feltenni, hogy közrefogjuk az ellenfél korongjait. Az győz, akinek több korongja marad a végén – ismertette Tamás, aki a programot írta. A játék dizájn elemeit egy barátja, Horváth Szabolcs készítette.

- Tíz hónapig fejlesztettük a játékot, mire összeállt. A számítógépes vagy mobiltelefonos letöltéséhez mindössze egy elterjedt operációs rendszer használata szükséges. Frissítéseket még készítünk, ha az alkalmazás során szükségét látjuk – nyilatkozta a programozó. Elmondta, hogy minden operációs rendszernek van egy áruháza, ahová bárki díjmentesen feltölthet szoftvert.

- Ez a játék volt az első program, amit feltöltöttem. Ez a folyamat is nagy odafigyelést igényel, hiszen ha rosszul választjuk meg a kulcsszavakat, akkor hiába jó a program, nem fogják megtalálni a játékosok – hívta fel a figyelmet Tamás. Hozzátette, hogy pozitívak a visszajelzések, amin igazából meg sem lepődött, miután látta a többi ingyenesen letölthető játékot.

- Referenciamunkának számon ezt a programot, hiszen más hasznom nincs a játék közzétételéből – mondta a fiatalember, aki már gondolkodik a következő munkáján, ami valószínűleg egy hálózatban játszható mobilos alkalmazás lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!