Hírek

2015.08.27. 16:06

Figyelmeztető lövés, verekedésbe torkollott a búcsúi bál

Veszprém – Botrányosan végződött hétvégén a búcsúi bál Szentkirályszabadján. Az eseményről 25 éve számolt be a Napló.

Napló-információ

A verekedés végén egy rendőr őrmestert szorítottak a földre, aki miután kiszabadult az embergyűrűből, üldözőbe vette támadóját, és lövést adott le a levegőbe.

A művelődési házban rendezett bálon augusztus 20-án, hajnali 3 órakor kezdtek elszabadulni az indulatok. Ez alkalommal (is) nő(k) volt(ak) a háttérben. Az történt, hogy két asszony összeverekedett egymással, mert kiderült az egyik férjről, hogy félrelépett... Az egymásnak esők védelmére pillanatok alatt fölsorakoztak a család többi tagjai, s így már kisebbfajta tömegverekedéssé duzzadt a bál. A józanabbak a rendezőkkel együtt a verekedőket próbálták csitítani – kevés sikerrel –, majd kituszkolni őket a ház elé. A hívásra kiérkező „csíkos” autó személyzete – két rendőr és a katonai rendész – az ütlegelés végére ért oda. A nézeteltérés a két család között ekkor még nem fejeződött be. Az egyik rendőr őrmester próbálta jobb belátásra bírni a jelenlevőket, de nemigen hallgattak rá. Sőt, a veszprémi lakos Pogasits János lerántotta a földre, majd rálépett a gumibotot szorító kezére. Vad indulattal többször hasba rúgta a magatehetetlen egyenruhást, akit többen is a földre szorítottak. Végül a rendezőknek sikerült kiszabadítani a feldühödött emberek kezei közül az őrmestert, aki üldözőbe vette támadóját.Pogasits a közeli kis utcába futott be, ahol barátai ismét közrefogták a rendőrt. Tartva attól, hogy újra bántalmazni fogják – két társát a rendőrautónak szorították, így nem tudtak rajta segíteni –, fegyvere után nyúlt.

Figyelmeztető lövést adott le a levegőbe – az embergyűrű felszívódott, Pogasits pedig olajra lépett. De nem jutott messzire, mert a történtek után két nappal ismét a rendőrök társaságában volt, igaz, más szerepben... Ő ugyan tagadja a történteket, de még barátai is ellene vallottak.Pogasits Jánost, akit Csigának becéznek a baráti körben, hivatalos személy elleni erőszak miatt vonják majd felelősségre. Az üggyel a Győri Katonai Ügyészség nyomozóhivatala foglalkozik a továbbiakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!