Hírek

2016.07.15. 19:00

Fiát gyászolja az édesanya - Juhász Pálné két tűzszerész gyermeke közül az egyiket elveszítette

Vajon mit tehet egy anya, amikor tudja, veszélyes hivatása van gyermekének, de ő azt választotta, attól boldog? – kérdi, keresi a választ gyászában a várpalotai Juhász Pálné. Margit 38 éves fia, Juhász Attila posztumusz hadnagy, első osztályú tűzszerész július elsején elhunyt szolgálatteljesítés közben a Hortobágyon.

Kovács Erika

- Gyakran néztem meg a felvételt Afganisztánról, amit egy televíziós csatorna készített az ott szolgálatot teljesítő katonákról, ahol az én fiaim, Attila és Pali is teljesített szolgálatot korábban. Mindig érdekes, kettős érzés kerített hatalmába ilyenkor, büszkeség és egyben mérhetetlen aggódás is a filmkockák láttán - beszél a fájdalomtól megtörten, halkan az édes-anya, Juhász Pálné. Aztán így folytatja Margit: - Július 1-jén is egy ilyen filmet néztem éppen, amikor megcsörrent a telefon, Pali, az idősebb fiam hívott, és keserűen, könnyezve, megrendülten közölte velem: meghalt Attila. Nem tudom, nem emlékszem, hogy azután mi történt velem, hogyan éltem túl azokat a perceket, mint ahogy azóta is minden egyes nap elviselése nagyon nehéz, borzalmas - sír az édesanya. - A sors a szívemet kitépte, egy anya mi másért él, mint a gyermekeiért, a családjáért, nekem mindig is ők voltak a legfontosabbak a világon! Azonnal Attila gyönyörű két kisgyermekére, drága unokáimra gondoltam, a menyemre, és Palira, a másik fiamra, az ő családjára, mert tudtam, nekik is mekkora fájdalom lesz ennek a borzalomnak az elviselése - zokog tovább Margit.

Aztán csendben tovább beszél arról, hogy arra mindig nagy büszkeséggel tekintett, hogy fiai katonaként távol a hazájuktól is teljesítettek felelősségteljes szolgálatot, de ilyenkor mindig azonnal rázuhant, a szívébe mart egy másik érzés is: a féltés, az aggódás, hogy a gyermekei fegyverek, harci eszközök között dolgoznak, élnek.

Juhász Pálné Margit, az édesanya gyertyát gyújtott a virágok előtt, melyeket fiától, Attilától kapott Fotó: Kovács Erika

Juhászné Margitot ma is megrendíti az eset, amikor néhány éve Attilát várták haza Afganisztánból, édesapja már nagybeteg volt, és azt mondta, míg megjössz, megvárlak, kisfiam . - Valóban így történt, Attila megjött, drága uram pedig meghalt nemsokára - temeti újra zsebkendőbe arcát az édesanya.

Felidézi még, ők a férjével Borsod megyéből jöttek, Ózdról, illetve Rakacáról származnak, 1979-ben jöttek el, munka miatt először Ősibe költöztek, ahol a családfő vadőrként helyezkedett el. Ekkor a gyerekek még kicsik voltak, aztán nemsokára kínálkozott egy jobb munkalehetőség, emiatt Litérre költöztek, a gyerekek ott jártak általános iskolába, a középiskolát pedig Zircen végezték.

- A családban több rendőr és katona is volt, emiatt nem lepődtem meg, amikor a gyerekek katonai pályára mentek - említi az édesanya, majd folytatja. - Attila 18 évesen elment katonának, és akkor úgy döntött, ott is marad, Pali hasonlóan határozott. Attila a szentkirályszabadjai repülőtérre került, onnan a palotai laktanyába, ahol már tűzszerészként kezdett dolgozni. - Mindkét fiam tűzszerész lett, azt mondták, hogy ez vonzza, érdekli őket, mi, szülők ezt elfogadtuk, mi mást is tehettünk volna? - tekint maga elé. Az anya beszél arról is, hogy fiai folyamatosan képezték magukat, ahogy ma is ez a jellemző, munkájuk miatt minden évben vizsga várt rájuk. Attila időközben családot alapított, húsz éve éltek nagy boldogságban, egy 11 éves és egy 9 éves gyermek maradt utána.

- Fájdalmasan telnek a napjaim, felfoghatatlan, ami történt, emlékezem, gyertyát gyújtok, sírok - beszél szomorúan a megtört édesanya. Attilával utolsó szép emléke, amikor kirándultak együtt nemrég oda, ahol fiai kisgyerekek voltak, ahol együtt kirándultak, játszottak, fociztak annak idején. Most pedig boldogan beszéltek a jövőről, a közös programokról.

- Attila fiam mindig nagyon ragaszkodó volt. Gyerekként sokszor hozott vad-virágot a határból, mindig mondta, Anya, neked, csak úgy! Azóta is szívesen lepett meg virággal, sajnos ezentúl csak a fényképét nézhetem, nem ölelhetem magamhoz többé, fogalmam sincs, hogyan lesz majd ezután! - rázkódik a sírástól az édesanya.

Megkérdezem búcsúzóul, hogy mit mond Palinak, aki szintén tűzszerész, mit gondol a hivatásáról? - Nem akarok az ő döntése, választása útjába állni. Aggódom érte, féltem. Ennyit tehetek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!