Hírek

2017.08.10. 17:26

Félmillió utas az idei személyhajózásban

Tihany - Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Bahart augusztus 9-én délelőtt köszönthette ötszázezredik személyhajó utasát, akit a sajtó és a hajón utazók jelenlétében értékes nyereménnyel ajándékoztak meg- tájékoztatta lapunkat a Balatoni Hajózási Zrt.

Sági Ági

Szerda délelőtt 12 és 12 óra 20 perc között 3 hajó érkezett közel egyszerre a tihanyi kikötőbe: Siófokról, Balatonlelléről és Balatonföldvárról összesen több, mint 600 utassal a fedélzetükön. A hajókon utazók közül sorsolással döntötték el a Bahart munkatársai, hogy ki lesz a szerencsés nyertes. Babar Krisztián és családja Kunszállásról érkeztek családi nyaralásra a Balaton déli partjára. A szerencsés család a Balatonboglárról érkező menetrendi hajóról leszállva vehette át a játék ajándékcsomagot, és az 50.000 Ft-os ajándékkártyát, melyet a jövő év végéig hajós szolgáltatásokra költhetnek el.

Ilyen óriás kirakóval is játszhattak a gyerekek az ünnepségen

- A szezon eddigi alakulása alapján bizakodó a Balatoni Hajózási Zrt. vezetése, hiszen az előzetes várakozások szerint a társaság két kiemelt üzletága, így a személyhajózás és a komp ágazat is sikeresen teljesít a 2017-es szezonban, így idén is akár rekordközeli évet zárhat az utasszámok tekintetében a Társaság. Köszönhetően a rendkívül kiemelkedő eredményt hozó első félévnek, a több hetes kánikulai időjárás ellenére is továbbra is 2-3% többlet mutatkozik a menetrendi utasforgalomban, míg a séta- és programhajózást is magában foglaló teljes utasszám esetében a tavalyi  - egyébként rekordot jelentő  - évvel megegyező forgalmi adatokat regisztráltunk idáig ." – összegezte Veigl Gábor a BAHART gazdasági és stratégiai vezérigazgató helyettese.

A Balatoni Hajózási Zrt. a legkiemelkedőbb napokon akár 20.000 utast is szállít a Balaton egészét tekintve. Az átlag napi utasszám a nyári kiemelt időszakban 10.000-13.000 fő. A főidényben naponta átlagosan csaknem ezer utast szállítanak Tihanyba Bahart hajói, ami azt jelenti, hogy minden hetedik utas Tihanyt választotta úticélként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!