Hírek

2017.08.27. 08:09

Felbőgtek a motorok - BMW-sek találkoztak Tihanyban!

Péntektől vasárnapig szervezett találkozót tagjai részére a BMW Autóklub Magyarország. A háromnapos összejövetelen közös sütögetés, tízpróba, szlalom verseny és autós felvonulás is várta a résztvevőket.

Molnár Sándor

A klubtagok évente több rendezvényt is tartanak és a tihanyinak már régi hagyománya van. 1995-től rendszeresen szervezik meg itt az összejöveteleket. A településen található egy BMW üdülő, amely most is a találkozó bázisa volt. A klubnak, amely egyike a márka három, hivatalos, hazai, autós szerveződésének, több mint 100 állandó tagja van, akik közül általában 20-30 megy el az egyes rendezvényekre, amelyekből egyre többet szerveznek – mondta el Pintér Pál a találkozó szervezője.

A szombati nap során autós tízpróbát is tartottak, melynek során Tihany térségében kellett tíz pontot felkeresnie a résztvevőknek. A próbákon a Balatonnal, illetve a márkával kapcsolatos kérdéseket válaszolt meg, illetve ügyességi feladatokat is teljesített a mintegy harminc résztvevő. A verseny végén értékes nyereményeket és kézzel készített kupákat is kaptak a legjobbak. Kora délután, Balatonfüreden a Balaton Szabadidő-és Konferenciaközpont parkolójában szlalomozásban tették próbára vezetési tudásukat, időre az indulók. Az első három helyezett díja, egy autó dugattyúból kézzel készített Balaton térkép volt. Délután öt órakor, rendőri felvezetéssel Tihany korzót, azaz felvonulást is szerveztek, a főleg a modern BMW-ket kedvelő résztvevőknek. A programok kitalálóinak az volt a célja, hogy a klubtagok egy kellemes hétvégét töltsenek el a Balaton parton és, hogy minél jobban érezzék magukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!