Hírek

2017.01.07. 19:26

Fejlesztéseket remélnek az idei évtől

Balatonalmádi – A tavalyi év eredményeiről és az idei feladatokról beszélt évértékelőjében Keszey János polgármester a szombaton tartott újévi köszöntőn.

Marton Attila

A településen már hagyomány, hogy az önkormányzat fogadásra hívja az új év első napjaiban a város intézményvezetőit, köztiszteletben álló polgárait és a térség polgármestereit a Pannónia Kulturális Központba.

Keszey János polgármester Fotó: Stiger Ádám

Keszey János polgármester a 2016-os évet értékelve az összejövetelen elmondta, tizenöt hazai és európai uniós fejlesztési projektre adott be pályázatot az önkormányzat összesen 1,7 milliárd forint értékben.

Több utcát és járdát felújítottak tavaly, a közlekedésfejlesztési beruházások 2017-ben is folytatódnak. Kiemelte, a település év végén 120 millió forinthoz jutott a Belügyminisztériumtól a Magtár épületének megvásárlásához.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője Fotó: Stiger Ádám

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője elmondta, a helyi tervek bizakodásra adnak okot, reményét fejezte ki, hogy közülük minél többet megvalósíthat a település. Hozzátette, Magyarországon az idei az adócsökkentések, a béremelések és a családok támogatásának éve lesz.

Keszey János, Bálint Sándor alpolgármester és Kontrát Károly Fotó: Stiger Ádám

Fotó: Stiger Ádám

A rendezvényen közreműködött Teleki Gergő zongoraművész és Pató Bálint énekes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!