Hírek

2017.08.09. 11:45

Fejlesztések önerőből

BAKONYOSZLOP A négyszáznegyven lelkes kis falu erejéhez mérten jelentős fejlesztéseket valósított meg az idei évben és több elképzelésük van még az év második felére, tájékoztatta lapunkat Wolf Ferenc polgármester, aki tizenkilenc éve vezeti a települést.

Müller Anikó Hanga

– A kis falvak szűkös anyagi keretei ellenére mindig próbálunk önerőből fejleszteni, a közösségi életet ébren tartani, s a felnövekvő nemzedéknek élhető körülményeket biztosítani, amiért érdemes itt élni, gyermekeket nevelni. Döntéseinket ennek szellemében hozzuk meg. Az utóbbi évek tapasztalatai bebizonyították, a vidéki életmód több előnyt rejteget magában, mint hátrányt, mondta. Fejlesztéseiket saját forrásból végezték, éves költségvetésük harminckétmillió forint. A faluvezető büszke arra, hogy 2006-ban, a fenti gondolat jegyében a Petőfi utca meghosszabbításában tizennégy építési telket alakítottak ki, abból hétnek már van gazdája, hármat beépítettek. Az érdeklődés folyamatos. A közművesítésük olyan szakaszba ért, hogy minden telken ott az ivóvíz, a szennyvíz, az áram, az idén kiépítették a vízelvezető árkokat is. A faluban tízévenként felülvizsgálják a vízelvezető árkok állapotát, az idén ezeket kitisztították, hidakat, átereszeket építettek két és félmilliós értékben.

Wolf Ferenc tizenkilenc éve vezeti polgármesterként a kis bakonyi települést Fotó: Müller Anikó Hanga

A településen átvezető közút nagyon keskeny, nincs megfelelő parkoló sem az önkormányzat – az épületben üzemel az orvosi rendelő, a kultúrház is – sem a szemben lévő templom közelében. A megoldás már közel van, az önkormányzat megvásárolt egy nagy telket, a rajta álló romos épület elbontásával terveznek kialakítani egy tágas, biztonságos, éjszaka kivilágított parkolót. Két pályázatuk elbírálás alatt van, bíznak a támogatásban. – Vidékfejlesztési forrásból pályáztunk a Táncsics utca útfelújítására. Tizenhét évvel ezelőtt a szennyvízkiépítés befejezése után leaszfaltoztattuk az utat, mely most már rossz állapotban van, elengedhetetlen a javítása. A tervezett tizennyolcmilliós beruházáshoz tartalékoltunk három és félmilliós önerőt. Jó lenne, ha pályázatunkat a kormányzat támogatná, mert az új út az ott élőknek egy jobb életminőséget biztosítana. A másik pályázatunk traktorvásárlásról szól, melynek tartozéka egy hóeke, sószóró és fűkasza. A 13,8 milliós eszköz megvásárlásához hárommillió önrészt tudunk biztosítani.

A hótolást most bérmunkában végeztetjük, ha lenne eszközünk, közmunkásaink elvégeznék a munkát, hiszen a sokszor kemény bakonyi télben fontos, hogy a beteg eljusson az orvoshoz, vagy a mentő biztonsággal meg tudja közelíteni a falut. A fűkaszával könnyebben rendbe tudnánk tartani az önkormányzati utak szélét, ezt most damilos kaszával tesszük, de az új eszköz praktikusabb lenne, amellett költségcsökkentő és emberkímélő, mondta a polgármester. Évente két kiemelkedő szabadtéri rendezvényük van. A búcsúi hétvégén szervezik a német nemzetiségi önkormányzattal a falunapot. Az idei ünnepen felléptek a környező települések németajkú énekkarai. Régen falun búcsúkor rokonokat hívtak, az utóbbi évtizedekben ez elfelejtődött, ez a program kicsi felpezsdítette a régmúltat. Ugyancsak jó hangulatú volt a családi nap a Ligeti parkban, itt a főzőversenyen huszonnégy család vett részt, melyhez az önkormányzat minden csapatnak három kiló vadhúst biztosított. A céllövölde, a gyermekeknek a légvár, Rudi bohóc műsora, az ételek körbekínálása a faluközösség összekovácsolását is szolgálta. A kis falu a szomszédos Bakonyszentkirállyal és Csesznekkel közösen működteti az óvodát, a településen orvosi rendelőt üzemeltet. – A legfőbb feladatunk az, hogy a települést működőképesen tudjuk irányítani, zárta a beszélgetést Wolf Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!