Hírek

2017.03.29. 13:57

Ezt kínálják a munkáltatók a II. Napló Állásbörzén!

Megkérdeztük a II. Napló Állásbörze résztvevőit, kiállítóit, hogy mit várnak el a munkakeresőktől, illetve milyen ajánlatokat kínálnak.

Káposztás Vivien

Gyakorlati képzőközpont a szakmai tudásért

A balatonfüredi telehelyű hajó,- és darugyártással foglalkozó acélszerkezetekkel is készítő TLC standjánál Illés Susan projektvezető portálunknak nyilatkozva elmondta, hogy szakembereket, szakmunkásokat, hegesztőket, lakatosokat, CNC-marókat, minőség-ellenőröket is várnak. – Cégünknél is nagy a szükséglet a munkaerőre, így aki megfelelő végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, annak akár azonnali kezdéssel is tudnak munkát kínálni. A balatonfüredi Szent Benedek gimnázium és szakképző iskolának, valamint a várpalotai Faller Jenő szakképző iskolának is gyakorlati képzőközpont helyszínt is nyújtunk. Jelenleg 400 fő fölötti dolgozónk van, de a fejlődésünk folyamatos, így a munkaerőt is állandóan keressük.

Akinél standunkhoz lépve érezzük, hogy tudnánk vele együtt dolgozni, neki itt a helyszínen is elkezdjük részletesebb tájékoztatást adunk, akár interjút is készítünk, és elérhetőséget cserélünk – mondta a projektvezető.

Illés Susan megjegyezte, hogy fontos lenne a szorosabb együttműködés, összefogás a polgármesteri hivatallal, hogy mielőbb megoldást találjanak a munkaerő-hiányra, amit lassan 1 éve erősen megéreznek a TLC-nél is. Támogatnák a munkásszállások kialakítását is, hogy akár távolabbról érkező munkaerőt is tudjanak alkalmazni.

Fotó: Pesthy Márton

Szükség van az operátorokra


A Continetal kiállítóhelyén a HR-esektől megtudtuk, hogy náluk is folyamatos a bővülés mind a szellemi, mind a termelési területen. Utóbbinál keresnek operátorokat, csoportvezetőket, gépbeállítókat, míg előbbinél műszaki és mérnöki végzettséggel rendelkező személyeket várnak. Fejlesztési központjuk is folyamatosan bővül, ezért fejlesztőket, projektmérnököket is várnak. A legtöbb utánpótlás az operátori munkakörben szükséges, erről a pozícióról is elmondható, hogy magas órabérrel, prémiumrendszerrel, cafeteriajuttatással díjazzák, illetve ingyenes céges járat áll a munkavállalók rendelkezésére Ajkáról, Várpalotáról, és a régió kisebb településeiről is.

Sokan konkrét elképzelésekkel érkeznek a standhoz, határozottan tudják, hogy milyen munkát, munkakört szeretnének.
A Continental is körülbelül egy éve küzd a munkaerő-hiánnyal, ezért próbálnak saját állományba, illetve munkaerő-közvetítő cégen keresztül is alkalmazottakat keresni, kihúzni a toborzási területet.

Cégükről elmondták, hogy jó a munkahelyi légkör, a vállalati kultúra, illetve az autóipar és a gyár folyamatos fejlődése miatt hosszútávú, biztos munkahelyeket kínálnak.

Kiközvetítik a megfelelő munkát

Megkérdeztük a Pannonjob munkaerő-közvetítőt, mik a tapasztalataik kiállítóként. – Először vagyunk jelen a Napló állásbörzéjén, de már 13 óra körül elmondhatjuk, hogy felülmúlta az előzetes elvárásainkat, már most több érdeklődő érkezett hozzánk, mint amire számítottunk – nyilatkozták a standnál a cég dolgozói.

Az emberek tudják, hogy a cégek komoly munkaerő-hiánnyal küzdenek, ezt a munkakeresők talán picit kihasználva, de nyitottabban, határozottabban és felkészültebben érkeznek hozzánk. Tudják, hogy mit akarnak, ami nagy segítség, könnyebb így szűrni a munkák között. A Pannonjobhoz olyan érdeklődő is jött, aki külföldről szeretne hazajönni, ezt komoly kihívásnak tekintik, és célul tűzték ki, hogy segítenek neki hazajönni. A kínálat náluk is folyamatosan változik, nem csak Veszprémből, hanem a régióból is kínálnak állásokat könnyű-fizikai, szellemi pozícióba, alacsonyabb, illetve magasabb végzettséggel rendelkezőknek is, sőt még diákmunkákat is tudnak kínálni nyárra. Náluk körülbelül 30 nyitott, akár azonnal betölthető állás van most.

Hogyan kezdik?

- Aki idejön a standunkhoz, őt kérdésekkel bombázzuk, hogy szűrjük a keresést. Elsősorban az érdekel minket, hogy milyen településen keresi a munkát és mennyire mobilis, a lakhely a legmeghatározóbb szempont. Ezután az a kérdés, hogy munkanélküliként keresi az állást, vagy a jelenlegi pozícióját cserélné, ez fontos a munkába állás kezdése miatt. Ezután kérdezünk rá a végzettségére és az eddigi tapasztalataira. Nem baj, ha nem hozott az illető önéletrajzot, egy rövidített jelentkezési lap kitöltésével rögzítjük az elérhetőségeket, hogy később is tudjuk keresni egymást. Ha valaki nem talál most megfelelő munkát, adatbázisunkban rögzítjük és később és keressük majd, hitegetni azonban senkit nem szoktunk.

 

A kakukktojás

Az Openhouse mint kakukktojás, van jelen a börzén. Most nem ingatlanokat kínálnak eladásra, hanem ingatlanértékesítőket keresnek. Veszprémi Gergely, tulajdonos elmondta, ha két alkalmas munkaerőt talál itt a börzén, már megérte neki eljönni. Az ingatlanpiac folyamatosan bővül, az elmúlt 5 évben kb. a duplájára nőtt a piac, így szükség van a munkaerőre náluk is. Az elvárás nem konkrét végzettségre vonatkozik, inkább az emberi tulajdonságokra: - A munkatársunk legyen emberszerető, nagy munkabírású, mert a szakmában nagyon jól lehet keresni, de sokat is kell érte dolgozni. Ha valaki nem rendelkezik értékesítési tapasztalattal vagy végzettséggel, de láttunk benne potenciált, akkor belső képzési modullal segítjük. Soha nem stresszinterjút alkalmazunk, hanem egy kötetlen beszélgetést folytatunk le, az a lényeg, hogy a jelentkező mennyire tud feloldódni. Fontos, hogy a szakma árnyoldalait is ismertetjük, nem hitegetünk. Aki tudja, érzi, hogy miről szól ez a munka, az sokáig biztos helyen marad a szakmában, itt szinte nincs fluktuáció. Az a fontos, hogy az értékesítő felismerje az adott ingatlankínálatból a vásárlónak legmegfelelőbb házat, lakást, ezért kijelenthetjük, hogy ez egy nagyon erősen bizalmi pozíció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!