Hírek

2016.01.30. 18:17

Ezt a böllérfesztivált még sokáig emlegetik majd!

Nemesgörzsöny - Közel kétezer fő éltette a disznótoros ételeket az első alkalommal megrendezett, ám a hatalmas érdeklődésre való tekintettel mindenképpen folytatásért kiáltó nemesgörzsönyi böllérversenyen és -fesztiválon.

Polgár Bettina

A rendezvény házigazdájaként Németh Attila, a Nemesgörzsönyért Közalapítvány kuratóriumának tagja köszöntötte a résztvevőket a település főutcája mellett kialakított fűtött rendezvénysátorban. Győrffy Balázs országgyűlési képviselő, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Nemesgörzsöny korábbi polgármestere elmondta, hosszú ideje visszatérő gondolat volt, hogy böllérversenyt szervezzenek az Észak-Dunántúlon, elsőként pedig szülőfaluja jutott eszébe mint lehetséges helyszín. – Korábban volt alkalmam egy böllérversenyen részt venni Napkoron. A szabolcsi település csapata hosszú utat vállalva érkezett ide, és a rendezvény szervezése során is sok hasznos tanáccsal szolgáltak – mutatott rá Győrffy Balázs.

Hozzáfűzte, nem titkolt szándékuk, hogy hagyományt teremtsenek ezzel a böllérversennyel. Nemesgörzsöny képviseletében Buzás Sándor alpolgármester kívánt kellemes kikapcsolódást a kulturális műsorkínálattal gazdagított gasztroprogramhoz, Borbély Mónika helyi lakos pedig saját versét adta elő. Takács Szabolcs kormánymegbízott a böllérfesztiválnak múltidéző keretet biztosító falusi környezetre, valamint az esemény közösségépítő szerepére irányította rá a figyelmet. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke az összetartás jelentőségét emelte ki, míg Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tradíciók tiszteletének fontosságát hangsúlyozva nyitotta meg a rendezvényt.

A gasztronómiai megmérettetésen tizennégy csapat vett részt, akik már a hajnali órákban elfoglalták portáikat és hozzáláttak a finomabbnál finomabb ételek elkészítéséhez. A versenyzőket szakértő zsűri értékelte Bede Róbert mesterszakács, a népszerű gasztrocsatorna műsorvezetőjének elnökletével. Egyik csapat sem tért haza üres kézzel, ugyanis díjazták többek között a legszebb portát, a legfinomabb sonkát, szalonnát, hurkát és kolbászt is, a Nemesgörzsöny böllére címet pedig a kemenesszentpéteriek csapata érdemelte ki. A tombolasorsoláson értékes ajándékok leletek gazdára, a fődíj nyertese egy mangalicával gazdagabban térhetett haza. Az ízletes falatok, valamint a disznótoron szinte kötelező pálinka elfogyasztása mellett zenés-táncos műsorok is szórakoztatták a fesztiválra ellátogatókat, akik az előadók között üdvözölhették Koós Jánost és Dékány Saroltát, Papatyi Tóth Tündyt, Polgár Petit, Nótár Maryt, Kökény Attilát, illetve számos helyi és környékbeli fellépőt.

A vásári forgatag is rengeteg finomsággal kecsegtetett, a szervezők pedig a legkisebbek szórakozási lehetőségeinek biztosításáról sem feledkeztek meg. Minden kétséget kizáróan elmondható, hogy az I. Nemesgörzsönyi böllérverseny és -fesztivál hű maradt szlogenjéhez, a résztvevők visítástól vígadásig felhőtlen hangulatban töltötték a napot, aki pedig ott volt, méltán bízok a jövő évi folytatásban is.

A díjazottak:

A legjobb fogópálinka díja: Napkor csapata

A legszebb porta díja: Malomsoki Malackodók

A legvidámabb csapat díja: Pápai Tűzoltóság csapata

A legszebb sonka díja: Böllér Bt.

A legszebb szalonna díja: Görzsönyi Disznolkodók

A legjobb hurka díja: Vámosi Betyárok

A legjobb kolbász díja: Disznó-sokk Akciócsoport

A legfinomabb toros étel díja: Egyházaskesző Önkormányzata

Nemesgörzsöny böllére: Szentpéteri Malackodók

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!