Hírek

2016.09.14. 14:34

Ezernyolcszáz? Kétezerből legyen szíves!

Van, aki ad, van, aki nem, de mindenki ragaszkodik az elvéhez. A borravaló mindig megosztó téma, van, aki azt mondja, nem ad, hiszen azért kapja a fizetését a pincér, és van, aki azt mondja, ha jó a kiszolgálás és kiváló a minőség, miért ne adna?

Heffler Péter

-Megváltoztak az emberek szokásai, ma már kevesen adnak borravalót – mondta megkeresésünkre Márkus László, a Betekints Hotel tulajdonosa. – Tervezzük rövidesen bevezetni a szervizdíjat. Nem azért, hogy nagyobb bevétele legyen az üzletnek, épp ellenkezőleg, a dolgozóinknak szeretnénk nagyobb fizetést adni.

A tulajdonos elmondta, náluk eddig az volt a szokás, hogy a borravalót a közösbe tették, majd elosztották egymás között. –A szervízdíj technikai és könyvelési hátterének kidolgozása még folyamatban van. 10-12 százalékosat tervezünk bevezetni, így tudjuk növelni a személyzet fizetését. Bár még így sem tudjuk felvenni a versenyt az osztrák és német ajánlatokkal.

Fotó: Balogh Ákos

Az ügyben próbáltunk több vendéglátóst is megszólaltatni, de nem akartak nyilatkozni.

A Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságot a borravaló utáni adózási kötelezettségek tudnivalójáról kérdeztük, akik hangsúlyozták, hogy a vendéglátással összefüggésben külön kell választani a felszolgálási díjat és a borravalót egymástól. - A felszolgálási díj a vendég kiszolgálásáért felszámított külön díj, melyet a vendégnek adott számlán, nyugtán külön kell feltüntetni – kezdődött a NAV válasza.

- A felszolgálási díj adókkal, járulékkal csökkentett összegét havonta kell az üzemeltetőnek – előzetes megállapodása szerinti felosztási arány alapján – a vendéglátásban közvetlenül közreműködőnek kifizetni. A borravalót a vendég szabad elhatározásából adhatja a pincérnek. A felszolgálónak adott felszolgálási díj és borravaló adómentes, utána a felszolgálónak nem kell személyi jövedelemadót fizetnie – tette hozzá a Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóság.Adómentes bevételről kizárólag az ő esetükben beszélhetünk, mások már nem élvezhetik az adómentességet, vagyis például a benzinkutasok, taxisok esetében a borravaló már adóköteles bevételnek minősül.


– Társadalombiztosítás szempontjából azonban a felszolgálási díj és a borravaló is járulékalapot képező jövedelemnek számít függetlenül attól, hogy mentesek a személyi jövedelemadó alól. A felszolgálási díj után a foglalkoztatónak kell 15 százalékos nyugdíjjárulékot fizetni. A vendégektől közvetlenül kapott borravaló után a felszolgáló saját döntése alapján 15 százalék nyugdíjjárulékot fizethet. Amennyiben a nyugdíjjárulék fizetés mellett dönt, akkor a felszolgáló a borravalóként kapott bevétel összegét és a 15 százalékkal számított nyugdíjjárulékot május 20-ig a személyi jövedelemadó-bevallásában vallja be, és eddig a határidőig fizeti meg – árulta még el a NAV. Így tehát a borravalót – amennyiben az nem adómentes bevétel – az adózók bevallásukban az egyéb juttatások között kell, hogy feltüntessék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!