Hírek

2017.06.22. 10:23

Eredményes tanévet zártak Pápakovácsiban

Pápakovácsi – A helyi általános iskola 153 diákjából huszonhatan kitűnő, huszonnégyen pedig jeles év végi bizonyítvánnyal büszkélkedhetnek.

Laskovics Márió

A pápakovácsi Kastély Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában 153 gyermek várta kedden a vakációt indító, elbocsátó szép szavakat.

- Elégedettek lehetünk, alapvető céljainkat teljesítettük, eredményes tanévet zártunk. Diákjaink térítésmentes szakkörökön vehettek részt, múzeumi és színházi látogatásokat, kirándulásokat, előadásokat, sportrendezvényeket szerveztünk, pályázat keretében hetedik osztályos tanulóink felvidéki körutazásra mehettek – végzett rövid számvetést tanévzáró ünnepi beszédében Molnár Lászlóné igazgató.

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, államtitkár adja át „A jövő ígérete” díjat, balra Molnár Lászlóné igazgató

Hangsúlyozta, hogy a pápakovácsi diákok megállták a helyüket más iskolák növendékeivel összemérve, erről a tanulmányi és sportversenyeken elért sikerek tanúskodnak. A tanévzárón huszonhat diák kitűnő, huszonnégy tanuló jeles bizonyítványt kapott, a sikeres szerepléshez nagymértékben hozzájárult a pedagógusok kiváló munkája. Az eredményes felkészítésért dicséretben részesült Sárközi Réka tanító, Baráth Éva és Huszár Zsoltné tanárok.

- Azon munkálkodunk, hogy a ránk bízott gyermekekből a bennük rejlő értékeket és tehetséget felszínre hozzuk. Arra törekszünk, hogy munkájukra, életükre igényes, jól boldoguló, kiegyensúlyozott személyeket neveljünk – jegyezte meg Molnár Lászlóné, aki megköszönte a Pápai Tankerületi Központ, a pápakovácsi önkormányzat, a képviselő-testület és a szülők támogatását. A következő hetekben két táborozási lehetőséget kínál a nevelőtestület helyben és Pálkövén. Az igazgatói gondolatok után vidám műsorral készültek az első osztályos gyermekek, majd átadták az iskolai díjakat.

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, államtitkár biztató, elismerő szavai mellett a nyári szünet veszélyeire is felhívta a figyelmet, majd átadta az általa alapított „A jövő ígérete” díjat Verasztó Rozina Panka második osztályos tanulónak. Kaiser Mihály, a Sümegi Öregdiákok Egyesületének elnöke jóvoltából adományozott „Az év nyelvésze” elismerést Juhász Enikő vehette át. Az iskola volt diákja, Csertő Endréné által létrehozott „Az év matematikusa” díjat Hegedüs Dominiknek ítélték oda. Az iskolai alapítvány „Esélyt az iskolának” elismerését pedig Zábrák Máté és Lukács Dorina érdemelték ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!