Előtérbe kerül a badacsonyi móló

2017. április 21., 16:40 szerző: Tóth B. Zsuzsa fotós: Tóth B. Zsuzsa
komment
Badacsonytomaj - A város kikötője felújítása lesz a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) ez évi legnagyobb önerős kikötő felújítása.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Minderről a társaság igazgatója, Kollár József nyilatkozott lapunknak. Mint megtudtuk, a badacsonyi kikötő felújítása nem várhatott tovább, a víz alatti részek alámosásait sürgősen pótolni kell, a feladat nem várhat tovább, saját erőből kell megoldani még idén.

- A közforgalmú kikötő fejlesztésre beígért 2,1 milliárdos állami támogatásból valósulhatnak meg majd a nagyobb beruházások, a BAHART önerőből csak a badacsonyinál kisebb, sok esetben csupán esztétikai felújításokat tervez a tó több településén – mondta az igazgató.

- Örvendetes módon jól alakulnak a beruházásaink, a 2014 évi 360 milliós beruházási teljesítmény a tavalyi évre 700 millióra nőtt, idén az összeg már 800 millió. A két év alatt összesen tehát másfél milliárdot fordíthatunk saját erőből a társaság fejlesztésére. Ez fontos feladat, mert évtizedes lemaradást kell behoznunk.

Remélem, a kormány határozatban szereplő források minél hamarabb lehívhatóak lesznek, hiszen a társaság ugrásszerű fejlesztéséhez elengedhetetlenek. Ami a vitorlás kikötő fejlesztéseket illeti, az alsóörsi kikötő építése második üteme az elmúlt hetekben befejeződött, a korábban 50 férőhelyes kikötő most 150 férőhelyesre bővült.

- Az 50 helyet hónapok alatt értékesítettük, ezért a második és a harmadik ütemet összevontuk, egyben készítettük el a további száz férőhelyet. Ez volt most a legfontosabb feladat e téren. Időközben elkészült a fonyódi vitorlás kikötő, ahol részben felújítás, részben bővítés történt. A hely adottságaiból fakadóan csak nagyjából húsz hellyel bővült a kikötő, de megújult például az elektromos rendszer és a vizes blokkok sora.

A következő nagy terv Tihanyhoz kötődik, ott szeretnénk megépíteni az új vitorlás kikötőnket. A komp kikötő felújítása szintén állami támogatásból lehetséges majd – tette hozzá Kollár József. Megtudtuk továbbá, hogy a négy komp egyike, a Kossuth mintegy 150 millió forintból újul meg, július közepére tervezik forgalomba állítani.

Teljes felső fedélzet csere készül, új felépítményeket kap a komp. A társaság tavaly első ízben szervezett eseménye, a Nemzeti regatta idén újra helyet kapott a naptárban. Míg az első évben harminc település vett részt a versenyen, ebben az évben már 40-50 településsel számolhatnak. A program iránt rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik az ország minden pontjáról. Az igazgató szerint a Balaton egy hagyomány teremtő rendezvénye lesz a regatta.

kép: Kollár József szerint a badacsonyi móló fejlesztésnél nem lesz nagyobb önerős feladata a BAHART-nak idén

másik kép: A badacsonyi kikötő víz alámosásait mielőbb pótolni kell

Tóth B. Zsuzsa

2017. április 21., 16:40 szerző: Tóth B. Zsuzsa fotós: Tóth B. Zsuzsa

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...