Hírek

2017.07.12. 08:54

El’Csabino – túrázva emlékeznek fiatalon elhunyt színész barátjukra

Csopak - Idén tízen teljesítették a 150 kilométer hosszú gyalogtúrát és voltak olyanok is, akik elfoglaltságuk miatt csak egy-egy napra, vagy a táv egy részére, de azért becsatlakoztak. Összesen húsz fő vett részt a nem éppen hétköznapi kihíváson.

Molnár Sándor

2015 januárjában 32 évesen, szívműtét közben hunyt el Pingiczer Csaba színész, a győri társulat tagja, aki korábban néhány barátjával szívesen kirándult Győr és Csopak között. A túrát akkor még közlekedési eszközök igénybe vételével teljesítették. A színész halálát követően Kszel Attila rendező kitalálta, hogy a spanyol El’Camino után, kicsit viccesen, nevezzék el a túrát El’Csabinonak. 2015 nyarán elindították az elhunyt barátjuk emlékét őrző túrát. Barátai, közeli ismerősei hat nap alatt jutottak el gyalogosan Győrből Csopakra – meséli Baraksó Péter, akinek a nagyszülei élnek Csopakon, ezért lett a célállomás a Balaton-parti település.

Idén tízen teljesítették a 150 kilométer hosszú gyalogtúrát és voltak olyanok is, akik elfoglaltságuk miatt csak egy-egy napra, vagy a táv egy részére, de azért becsatlakoztak. Összesen húsz fő vett részt a nem éppen hétköznapi kiránduláson. Vasárnap reggel Győrújfaluból indultak és az előző évekhez képest kicsit nyugatabbra, Pula irányába haladva, Balatonszőlős érintésével jutottak le szombat estére Csopakra.


Az emléktúra résztvevői a csopaki iskolánál. Az alsó sorban, balról a harmadik Baraksó Péter, aki a történetet megosztotta.

Fotó: Papp Gergely

A túra hangulata „ zseniális” – foglalja össze egy szóba sűrítve élményeit Barassó Péter. Már eleve az nagyon jó, hogy az elhunyt, színész és színházon kívüli ismerősei barátokként egy hétre találkoznak egymással. Az abszolút jó hangulatú kihívás elején még könnyen fogynak a kilométerek. A vége felé már nehezebben küzdött meg a csapat az emelkedőkkel, de senki nem akart visszafordulni, vagy esetleg feladni a túrát. A tervük az volt, hogy július 6.-ra, Csaba névnapra érkezzenek meg Csopakra. Néhányuk színházi elfoglaltsága miatt azonban csúszott az indulás időpontja, így ez nem sikerült, ezért útközben köszöntötték fel Csabát a névnapján, az éteren keresztül. Beszélgettek róla, hallgatták a kedvenc zenéit és néhány könnycsepp is ejtettek az emlékére. Ez az egész „utazás” nagyon összekovácsolta a csapatot.

A szervezők nem tervezik, hogy abbahagyják az emléktúrát – teszi még hozzá Barassó Péter, tehát várhatóan 2018 júliusában is indul El’Csabino Győr környékéről Csopakra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!