Hírek

2017.01.18. 15:29

Együttműködő civilek

Veszprém – Fontos, hogy a civil szervezetek összefogjanak, és átadják egymásnak a tudásukat.

Molnár Sándor

A Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület és az Együtt az Eltűnt Gyerekekért Alapítvány együttműködik a jövőben. A megállapodásról, a közös célokról sajtótájékoztatón számolt be a két szervezet elnöke az Új Nemzedék Közösségi tér épületében.

–  Az együttműködés lényege, hogy megakadályozzuk az eltűnéseket. Az eltűntek között is vannak olyan fiatalok, akiket lehet, hogy a másik szervezet ismer. Közös programok szervezését is tervezzük, legyen szó akár jótékonysági gálákról, vagy közös kampányokról – mondta Sinka Vivien az Együtt az Eltűnt Gyerekekért Alapítvány elnöke.

A két civil szervezet elnöke sajtótájékoztatón jelentette be az együttműködést Fotó : Molnár Sándor

Az alapítvány az idei évben még nagyobb hangsúlyt fektet a megelőzésre. Sinka Vivien felhívta a figyelmet az internet veszélyeire, mert sokan ott keresik azt a szeretetek, amit a való életben nem kapnak meg és megismerkednek vadidegen emberekkel, majd eltűnnek. Szólt arról is, hogy figyeljünk jobban oda egymásra. Nemcsak a fiatalokra, hanem az idősebbekre is. Ez kiveszőben van a mai világban. Ha valaki rosszul van az utcán, elmegyünk mellette mondván, hogy bedrogozott, vagy részeg. Elmondta még, hogy 2015-ben több mint 16 ezer fiatal tűnt el az országban. Szerencsére a megyében nincsen sok gyermek eltűnés.

– Nagyon örülök a mostani megállapodásnak és mindent el fogok követni azért, hogy minden segítséget megadjunk az alapítványnak. Fontos, hogy a civil szervezetek összefogjanak és átadják egymásnak a tudásukat. Csak azokkal a szervezetekkel érdemes együttműködni, akikkel van közös célunk – mondta el Molnár Roland elnök.

A Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület számára fontos a 2017-es esztendő, mert készülnek a 10 éves évfordulójukra. Februárban például középiskolásokat várnak vetélkedőre, májusban 50 gyereket juttatnak majd el a Nemzeti Színházba, szeptemberben pedig füzetcsomag akciót szerveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!