Hírek

2017.06.22. 13:45

Egységben az erő: vállalati összefogás a pályaorientáció jegyében a Veszprémi járásban

Veszprém megyében 2016-ban 2,8 százalékot ért el a munkanélküliségi ráta, ezzel e tekintetben országos viszonylatban a 3. legkedvezőbb értéket mutatja. 2017. első negyedévre az érték 2 százalék alá csökkent.

Korona Viven

Mindeközben elmondható, hogy a vállalkozások mintegy 80 százaléka szakmunkás-hiánnyal küzd, az arány évről évre emelkedik. A középfokú oktatási intézmények száma a megyei jogú város területén magas, így nemcsak a város, de a járás és a megye friss munkaerő-kínálatát is döntő mértékben meghatározza. A képzési struktúra ugyanakkor nem illeszkedik kellő mértékben a munkáltatói igényekhez, kevés az élő kapcsolat a fiatalokat foglalkoztatni tudó és foglalkoztatni kívánó vállalatok és az őket képző oktatási intézmények diákjai között. A tanulók sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy milyen lehetőségeik vannak a helyben történő elhelyezkedésre, és azonnal a magasabb bérszínvonalat kínáló környező megyék (vagy külföld) felé kezdenek orientálódni tanulmányaik befejezését követően.

Egy-két éven belül (néhány iparág esetében talán már napjainkban is) a munkáltatók egyetlen eszköze a pályaválasztás előtt álló fiatalok megnyerése, megszólítása lesz, amely a prompt munkaerő-igényeket nem elégíti ki ugyan, de egy olyan bázis kiépítésére teremt lehetőséget, amelyre adott vállalkozás közép- és hosszú távon építhet.

Kugler Gyula, a Bakonykarszt Zrt. vezérigazgatója és Stadler Emese, a Bakonykarszt Zrt. hr-vezetője

Az alacsony munkanélküliségi ráta és a munkaerőpiac nehezen fellelhető, inaktív szereplői, valamint a fekete- és szürkegazdaságban jelen lévő potenciális munkaerő nehéz mozgósíthatósága, elérhetősége okán a szakmunkás-hiánnyal küzdő helyi vállalkozások közös érdeke, hogy a város fiataljait helyben tartsák, tevékenységüket, a náluk betölthető munkaköröket, életpályamodellt még a diák-éveik alatt megismertessék velük, és mintegy a jövőbe tett befektetésként kapcsolati hálót alakítsanak ki a "holnap munkavállalóival".

Nagyon fontos annak megismerése, hogy a potenciális munkaerő hogyan lát egy adott céget mint munkáltatót. Minden egyes kontaktus a vállalat és a leendő munkavállaló között segít formálni a munkáltatói márkáról kialakított képet.

Kardos Péter, a JOST Hungária Bt. cégvezetője

2017 márciusában a Pro Veszprém Nonprofit Kft. koordinálásával három meghatározó helyi gazdasági szereplő (Pannontej Zrt., JOST Hungária Bt., Bakonykarszt Zrt.) nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy úttörőként, az országban egyedülálló kezdeményezéssel, rendhagyó formában szólítja meg a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, azt a korosztályt, amely hosszú távú sikeres működésük záloga.

A Foglalkoztatási együttműködés a Veszprémi járásban című projekt keretein belül arra kértek fel középiskolás diákokat, hogy készítsenek 3-5 perces rövidfilmet a cégek érdekeltségébe tartozó hiányszakmákról, szólítsák meg saját diáktársaikat, és mutassák be, mennyire meghatározóak a jól képzett szakemberek a gazdaság és a világ számára egyaránt. A kampány nagy érdeklődés mellett zajlott, a felhívásra 17 diákcsapat nyújtotta be pályamunkáját, amelyek közül a legjobbakat a kiíró cégek, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Veszprém Televízió is díjazott.

illetve Schné Mónika, a Pannontej Zrt. veszprémi üzemének hr-vezetője adta át a díjakat a diákoknak Fotó: Tál Dominik

A projekt megvalósításának elengedhetetlen feltétele volt, hogy a vállalatok megnyissák kapuikat a diákok előtt, betekintést nyújtsanak termelő- és szolgáltatótevékenységük színfalai mögé, dolgozói és vezetői interjúk lehetőségét teremtsék meg a pályázók számára annak érdekében, hogy az átadni kívánt tartalmat ezáltal is hitelesebbé tegyék.

A pilot projektként útjára indított kezdeményezés nagy sikerrel zárult, oktatási intézmények, diákok, valamint a kampányban részt vevő vál-lalati partnerek is igényüket fejezték ki további, hasonló kezdeményezések elindítására, amely a fiatalokat állítja fókuszba helyi gazdasági szereplők tevékenységének megismertetése során.

A kampányt sikeresen megvalósító Pannontej Zrt., Bakonykarszt Zrt. és JOST Hungária Bt. úttörő tevékenységére és szemléletmódjára a Foglalkoztatási együttműködés a Veszprémi járásban című projekt konzorciuma, a konzorciumvezető Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes szaktárcájának képviselője is előremutató, példa értékű összefogásként tekint, mellyel a Veszprémi Szakképzési Centrum is egyetértését fejezte ki. A projektben részt vevő vállalatok vezetősége együtt gondolkodásra kéri fel a helyi gazdasági szereplőket annak érdekében, hogy a kialakult kapcsolati hálót közös erővel szőhessék tovább.

A JOST Hungária Bt., a nass magnet Hungária Kft., a Beurer Hungária Kft., valamint a Maxon Motor Hungary Kft. vállalatokkal közösen 2017. június 30-án nyílt napot szervez Zircen, hogy a kisebb falvakban élő álláskeresőkkel is megismertessék a veszprémi cégek által kínált lehető-ségeket. Továbbá a Bakonykarszt Zrt. csatlakozásával az ország más megyéiben működő gyakornoki program megismerése érdekében is folynak már egyeztetések a Veszprémben történő megvalósítási lehetőségek feltárására, továbbfejlesztésére.

A Pannontej Zrt. részére a Foglalkoztatási paktum projekt keretein belül egyedi, a cég igényeire szabott belső képzés került kidolgozásra, amelynek jelenleg engedélyeztetési folyamata zajlik.

A Foglalkoztatási együttműködés a Veszprémi járásban című projekt konzorciuma, a paktumirodát működ-tető Pro Veszprém NP Kft.
folyamatosan várja azon, a Veszprémi járás területén működő gazdasági szereplők jelentkezését, akik csatlakoz- nának a szakmabemutató- kisfilm-készítő kampányt - mint pályaorientációs akciót - sikeresen megvalósító partnerséghez annak érdekében, hogy közösen valósítsanak meg további sikeres kezde-ményezéseket a munkaerőhiánnyal folytatott mindennapos küzdelemben.

Napjainkban a számokkal már szinte alig mérhető munkanélküliségi mutatók mellett a vállalkozások közös érdeke, hogy ne csak a piacon jelen lévő versenytársaikkal szemben alakítsanak ki meggyőző arculatot vásárlóik/fogyasztóik irányában, hanem legalább ekkora hangsúlyt fektessenek munkáltatói márkájuk építésére is annak érdekében, hogy jelenlegi munkavállalóikat megtarthassák, a jövő munkavállalóit pedig megnyerhessék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!