Hírek

2017.08.15. 13:17

Egy tapolcai ingatlan-árverésen vesztegetett

VESZPRÉM Hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség egy férfival szemben.

Napló

Ingatlan-árverésen a másik árverező hozzátartozójától annak fejében kért pénzt, hogy ne menjen be az árverésre és így licitálásával ne verje fel a vételárat, közölte a Veszprém Megyei Főügyészség. Az árverést 2016 szeptemberében tartották Tapolcán, azon mindketten megjelentek, a másik árverési vevőt pedig a lánya is elkísérte. A vádlott beszélgetni kezdett árverezőtársának lányával, aki elmondta, hogy az ingatlan családi tulajdonban van, ezért édesapja élni kíván majd az őt megillető elővásárlási joggal.

A vádlott ekkor 200 ezer forintot kért a nőtől, és azt ígérte, hogy az összeg fejében nem megy be az árverésre és nem él a licitálási jogával. Az elkövető ajánlata azon alapult, hogy az ingatlanra licit hiányában már a kikiáltási ár felének megfelelő összeggel érvényes vételi ajánlatot lehetett volna tenni. A nő elzárkózott attól, hogy jogtalan előnyhöz jusson, és a férfi ajánlatára közölte, amennyiben meg akarja szerezni az ingatlant, úgy licitáljon rá. A vádlott erre akként reagált, hogy ez esetben akár milliókra is fel tudja verni az árat. Az árverésen végül mindkét árverező licitált, az ingatlant pedig elővásárlási jogával élve a tulajdonostárs árverező szerezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!