2016.05.20. 10:19
Egy rongyos bohóc - Háromszéki Péter emlékére
" Ha az ember bejön fiatalon a színházba és lejátszik 200-300 előadást, akkor biztos megváltozik. Mert ez egyszerre irodalom, zene, tánc, építészet, divat, képzőművészet. Felszedhet magára mindent, akár egy sündisznó, ami átmegy az erdőn, avaron, és ha jók a tüskéi, akkor mire kiér a tisztásra, olyan lesz, mint egy rongyos bohóc. Számomra minden emlék itt van. Érzem a színház ízét, illatát. "
Ez volt az utolsó nagy nyilvános beszélgetésünk legszebb gondolata, amit Háromszéki Péter megosztott velem és a nézőkkel. Ő volt az a színész, aki 1975 óta hozzátartozott a Veszprémi Petőfi Színházhoz, a városhoz. Számára soha nem létezett kis szerep vagy nagy szerep, azt játszotta el, amit épp ráosztottak. Megbízhatóan, pontosan, precízen.
Mindig erős karakterformáló energiát sugárzott, ezért sok ilyen fontos szerepet játszhatott el pályafutása során.
Háromszéki az a csavar volt egy színházban, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy minden fogaskerék jól működjön egy előadásban.
Tökéletesen tudott labdát feladni és lecsapni. Igazi csapatjátékos volt ő, akit a nagy színész sztorik mesterként tartottak számon. Remek történetmesélő energiákkal rendelkezett, akit élmény volt hallgatni. Anekdotáit mindig az adott társalgási témához igazította.
Választékosan, jól beszélt, s tökéletesen tudta, hol legyen a csattanó és a végszó. Olyan színházi emberként lehetett rá tekinteni, aki azt képviselte: a humor nem az olcsó poénokat jelenti, hanem Karinthy Frigyest, Molnár Ferencet, Heltai Jenőt. A dráma pedig az életünk része, lelkünk tükre. Szembenézésünk önmagunkkal, a világgal. Megmutatta ezt Békéscsabán, ahol kezdte a pályafutását, majd Debrecenben és Veszprémben is.
Háromszéki Péter a tartalmat, az esszenciát, a tanulságot, az élet fonákságait hitelesen mutatta be mindenütt. Színpadi játékával, azon túli történeteivel.
Mindezt elegánsan, szellemesen, nagyvonalúan, úriemberként.
Néhány évvel ezelőtt azt mondta egy veszprémi Vastaps esten: "Miért is marad itt az ember? Azt vettem észre, hogy színészek jönnek-mennek, jó sztorikat visznek magukkal, amelyek majdnem igaz történetek, én pedig mindig új társulatban vagyok. Minden kicserélődik, az igazgatók is. Ezt látva pedig arra gondoltam, minek menjek el én a családommal, a rengeteg könyvemmel? Majd jönnek megint mások."
Háromszéki Péter most elment az égi színpadra játszani. Ám itt maradt köztünk, emlékeinkbe. Olyan színészként, akinek el tudtuk hinni az életét, játékát, meséit.
Csak a halálát nehéz még felfogni.
Ám, lehet, hogy ez is csak egy Háromszékis történet része és a végén együtt nevetünk majd a csattanón az égi színészbüfében.
Rongyos bohócként.
