Hírek

2017.08.22. 18:05

Egy hete halott lehetett a "pokoli torony" lakója

Nagyon kedveltük a házbeli férfit, akit a minap a halottszállító autó vitt el, mindannyiunk nagy megdöbbenésére - így keseregtek a lakók Veszprémben, a Házgyári úti 1. szám alatti társasháznál.

Kovács Erika

Sokan kinn ültek a padon, amikor a helyszínen jártunk, mindenki a pénteki esetről beszélt. Sajnálkoztak az emberek a történtek miatt, azt mondták, barátságos, kedves lakótársukat veszítették el, akinek mindenkihez volt egy jó szava, szívesen beszélgetett a többiekkel, aztán pénteken délután a halottszállító autó jött érte. Az emberek szerint legalább egy hete halott lehetett, mert azóta nem látták, meg a tévé sem szólt nála, és arról is beszéltek, hogy nem volt beteges, legalábbis nem tudtak erről.

Varga Judit nagyon sajnálja szomszédját

- Furcsálltam nagyon, hogy körülbelül egy hete nem szólt a tévé a szomszédomban, ami mindig szinte egész nap működött a középkorú férfi lakásában, és rendszerint kihallatszott - említette Varga Judit.

Az asszony felidézte továbbá, azt sem tudta mire vélni, hogy vajon miért érzett nagyon kellemetlen szagot akkor, amikor elment szomszédja ajtaja előtt a múlt héten, amikor ráadásul nagy hőség is volt. Ezt ugyanis korábban soha nem érezte. Aztán hiába kopogott az ajtón, senki nem jelentkezett bentről, ezért úgy látta jónak, hogy a közös képviselőhöz fordul, akivel együtt fel is hívták a mentőszolgálatot.

- Csakhogy - fogalmaz az asszony - a mentősök sem tudtak bejutni az illető otthonába, nem nyitott ajtót senki.

Az emberek szerint legalább egy hete halott lehetett a férfi, mert azóta nem látták, és a tévé sem szólt nála. Horváth László Andrásné és Uzsvai Istvánné szintén jól ismerte és kedvelte a férfit, aki meghalt
Fotó: Kovács Erika

- Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy tűzoltók meg rendőrök is állnak az épület előtt, az udvaron, akkor már gondoltuk, valami nagy baj történhetett - veti közbe Horváth László Andrásné és Uzsvai Istvánné, ők szintén jól ismerték és kedvelték is a férfit, aki meghalt.

Szolgainé Soós Gabriella tűzoltó alezredes, hivatalvezető a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében érdeklődésünkre a történtekről elmondta, a veszprémi tűzoltók létra segítségével a Házgyári úti épület egyik lakásának erkélyére bejutottak, majd az ajtót befeszítették, aztán a bejárati ajtót szabaddá téve a helyszínt a rendőrségnek átadták.

Megkeresésünkre a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya azt közölte, hogy az említett haláleset kapcsán rendőrségi eljárás nem indult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!