Hírek

2017.05.02. 17:42

Egy évtizede gyűjti a Napló cikkeit

Ganna - Nemzetiségi találkozó, születésnapok, házassági évfordulók, falunapok, díjak, elismerések – a gannai Pilter Lászlóné egy évtizede lelkesen gyűjti a Napló helyi vonatkozású cikkeit.

Polgár Bettina

Pilter Lászlóné elmondta, már a szüleinek is járt a Napló, így gyermekkora óta az újság lelkes olvasója. A cikkeket azonban amellett, hogy végigböngészi, szorgalmasan, albumba rendezve gyűjti is.

– Nagyon szeretem a Gannáról szóló írásokat. Mindig megőrzöm, ha a településen élőkről, a helyi rendezvényekről, a községet ért elismerésekről vagy éppen a Gannai Asszonykórusról tudósítanak. Emellett gyűjtöm azokat a cikkeket is, amikben az ismerőseim, a barátaim, az egykori munkatársaim vagy a gyermekeim és az unokáim szerepelnek – mesélte Pilter Lászlóné.

Pilter Lászlóné gyermekkora óta az újság lelkes olvasója
Fotó: Vallner Bettina

A gannai hölgy archívuma jelenleg két vaskos füzetből áll, a legkorábbi dátumozott újságcikk pedig éppen tíz évvel ezelőtt, 2007 májusában íródott. Pilter Lászlóné gyűjteményében sokak mellett helyet kapott Soós Lajos háziorvos is, akárcsak a település mauzóleuma vagy a Gannai Német Nemzetiségi Önkormányzat hírei. Emellett mindig kivágja az újságból azokat a ballagási csoportképeket, melyeken gannai fiatal is látható, illetve megőrzi a településen élőkhöz köthető születési híreket, a születésnapi, a névnapi és az évfordulós köszöntéseket, továbbá a gyászhíreket.

Pilter Lászlóné kifejtette, Nagy Ottó, Ganna polgármestere ugyancsak örül a hasznos helytörténeti gyűjteménynek, mely végigköveti a település fejlődését, a falu életének fontos mérföldköveit.

– Nem tudom, honnan jött az ötlet, de mindig is fontos volt nekem, hogy nyomon kövessem ezeket a híreket, és amikor csak tehetem, részt is veszek a falu rendezvényein. A cikkek gyűjtése pedig egy hobbi számomra, amit továbbra is folytatni fogok – zárta Pilter Lászlóné.

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!