Hírek

2017.07.14. 06:21

Devecseri fórum: Az állam kifizeti a megítélt összeget a károkozó helyett

DEVECSER Nagy eredménynek tartom, hogy a vörösiszap-károsultak pernyertes magánszemélyeinek a nem vagyoni kártérítését a kormányrendelet kiterjesztette a vagyoni károk átvállalására is - foglalta össze Ferenczi Gábor polgármester a lakossági fórumon.

Penk Tímea

Ferenczi Gábor elmondta, többen megkeresték, miután Kovács Zoltán államtitkár bejelentette: újabb hetvenmillió forintot különített el a kormány a vörösiszap-károsultaknak. Azok a magánszemélyek jogosultak a vagyoni káruk megtérítésére, akik jogerősen pert nyertek a Mal Zrt. ellen.

Ferenczi Gábor

A fórumon az államtitkár nem tudott részt venni, de a levelét felolvasta a polgármester. Kovács Zoltán beszámolt a 2010-es tragédiát követő kormányzati intézkedésekről, köztük az azonnali kárelhárításról, a közel negyvenmilliárd forintos állami segítségnyújtásról és a kármentő alap támogatásáról, középületek, utak, új városrészek építéséről. Mintegy hetven család próbálta érvényesíteni kártérítési igényét a katasztrófát okozó, felszámolás alatt álló Mal Zrt.-vel szemben. Mivel a kár megtérülése reménytelenné vált, az állam több mint 270 millió forintot biztosított a jogerős ítéletek alapján a személyi jellegű, lelki traumák elszenvedőinek. A kormányrendelet kibővítése után a vagyoni károkért is helytáll az állam a zrt. helyett, noha erre semmi nem kötelezi. A büntetőperben új eljárás indult, így hosszú ideig kártérítésre nem lehet számítani, szemben az állam kártérítési segítségével.

Világosi Gábor

Világosi Gábor és Németh Ákos ügyvédek hangsúlyozták, a kormányzat valóban nem köteles a Mal Zrt.-vel szemben megítélt kártérítés megelőlegezésére, de a károsultak csak így juthatnak a pénzükhöz. Vannak azonban olyan károsultak is, akik nem tudtak kártérítési eljárást indítani, vagy a jogi képviselőjük cserbenhagyta őket.

Németh Ákos

A fórumon több hozzászóló számolt be egyéni veszteségeiről, a város egészét érintően az ingatlanok értékcsökkenéséről, valamint kifejezték elégedetlenségüket a bírósági ítéletekről.

- Földönfutóvá váltam húsz perc alatt, mert néhány ember nem tartotta be a jogszabályokat. A magánvagyonukkal kellene felelniük - hangsúlyozta a város egykori lakosa, aki nemzetközi bíróságtól vár igazságszolgáltatást. Többen beszéltek egészségkárosodásról, a szűrőállomások visszaállításáról, a szeretetszolgálatok szerepvállalásáról, a kármentő alap felhasználásáról, az ingatlanok tulajdoni helyzetének a rendezéséről, a vállalkozók kárenyhítésének a szükségességéről, valamint a vörösiszap-munkacsoport munkájának a folytatásáról.

Bereczky Nóra
Fotók: Penk Tímea

- Akiket nem ért közvetlen kár, azok is károsultjai a tragédiának. Több mint hatszázan költöztek el a városból. Jelenleg több mint négyezer-ötszázan élnek a településen, a lakosok száma enyhe növekedésnek indult. Körülbelül ezernyolcszáz háztartással számolhatunk, ugyanakkor százhatvan ingatlan üresen áll - ismertette Ferenczi Gábor.

Bereczky Nóra, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Devecseri Járási Hivatalának a vezetője tájékoztatást adott a vagyoni kárigényekről. Hangsúlyozta, hiánytalan kérelem benyújtása esetén a pernyertes magánszemélyek vagyoni kárigénye legfeljebb harminc napon belül teljesül. A kérelmet a járási hivatalban kell benyújtani. Az érintett családok nagy része a napokban benyújtotta igényét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!