Hírek

2015.06.08. 16:59

Dacolva a súlyos betegséggel – Pozitív életszemléletre buzdít a mellműtöttek klubja

Pápa - Talán furcsán hangzik, de ezt a betegséget már a világ semmi kincséért nem adnám vissza, a sok rossz mellett ugyanis jóval több szépet és jót kaptam általa – mosolyog Hörömpöly Imréné, aki immár 17 éve vezeti a Rákbetegek Országos Szervezetének Pápai Megújulás Klubját.

Polgár Tibor

A mellműtötteket tömörítő civil egyesületnek jelenleg 38 tagja van, ők rendszeresen találkoznak, különféle programokat szerveznek, segítik és támogatják egymást, amiben csak tudják. – Amikor mellrákot diagnosztizáltak nálam, jól esett volna, ha beszélgethetek valakivel, de nem tudtam, hova forduljak. 1998 januárjában műtöttek meg, majd májusban megalapítottam a Megújulás Klubot – emlékezett vissza a kezdetekre Hörömpöly Imréné, Rózsika. Mint mondta, az első esztendő még tanulóidőszak volt számukra, aztán szinte az egész évet lefedő komplex programsorozatot alakítottak ki a klub köré.

A hónap minden második csütörtökén klubfoglalkozásokat tartanak a JMSZK színházépületében, rendszeresen járnak vízitornára, gyógytornára, emellett támaszadó szolgálatot is működtetnek, illetve többek között kirándulásokat, jótékonysági bálokat, karácsonyi ünnepségeket, egészségvédő napokat, előadásokat, családi összejöveteleket szerveznek. Tapasztalataikkal, információikkal, kapcsolatrendszerükkel segítik a hozzájuk fordulókat, látogatják a frissen műtött betegeket, kötetlen beszélgetésekkel járulnak hozzá a betegséggel járó súlyos trauma feldolgozásához.

Hörömpöly Imréné, Rózsika igyekszik átadni pozitív életszemléletét sorstársainak
Fotó: Polgár Tibor

– Legfőbb célunk, hogy segítsük, támogassuk sorstársainkat, valamint felvegyük a kapcsolatot az új betegekkel. Sokan mondják, hogy azért nem akarnak csatlakozni a klubhoz, mert nem szeretnének csoportosan szomorkodni a betegségük miatt. Erre mindig rávágom, hogy mi sem, ehelyett vidámságot és optimizmust szeretnénk egymásba önteni. Ezért neveztük el a klubunkat Megújulásnak, hiszen új életet kaptunk, aminek örülni kell – hangsúlyozta Rózsika. Hozzáfűzte, sajnos sokan szenvednek különböző daganatos betegségekben, ugyanakkor az orvosi beavatkozások, az egyre fejlődő kezelések nagyon hatásosak lehetnek.

– Az időben alkalmazott kezelések sokak életét megmentették és megmentik, azonban a felépüléshez nagy szükség van az egyén pozitív hozzáállására, akaratára. Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk magunkra, és soha ne veszítsük el a reményt, a hitet. Mindig elmondom, hogy nem csak az autót vagy például az okostelefont kell elvinni szervizbe, hanem magunkat is. Ezzel megelőzhető a nagyobb baj. Aztán sokszor hallom a betegektől, hogy nem hisznek a gyógyulásban. Ilyenkor magamat hozom fel példának: 17 éve műtöttek és még mindig itt vagyok – jegyezte meg a pápai Megújulás Klub vezetője.

– Talán furcsán hangzik, de ezt a betegséget már a világ semmi kincséért nem adnám vissza, a sok rossz mellett ugyanis jóval több szépet és jót kaptam általa. Rájöttem, hogy milyen hatalmas ereje van a családnak, és mennyire jó dolog segíteni másoknak – fogalmazott Hörömpöly Imréné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!