Hírek

2017.04.01. 14:38

Víz világnapi vízparti Csóton

Csót – Tavaly szeptembertől felújított, színes, a tengert és a hajókat idéző mosdóhelyiségekben könnyíthetnek magukon a csóti óvodások, akiket a környezettudatosság jegyében nevelnek.

Laskovics Márió

A gyerekek örömmel használják a színes mosdóhelyiségeket, a dekoráció az óvodapedagógusok kreatív munkáját tükrözi

Március 22-én, a víz világnapján a Csóti Csodavilág Óvoda kis lakóinak vidám programban volt részük, ugyanis számukra az óvodapedagógusok egy Vízparti vízparti névre keresztelt, a víz fontosságát hangsúlyozó zenés, körjátékos mulatságot tartottak az udvaron kialakított kerti tavacska partján, egyúttal leleplezve a Napló előtt a tavaly nyár folyamán felújított vizesblokkokat.

Koordinációt fejlesztő körjátékokkal mozgatták át a kicsiket

Kékesi-Szabó Csilla óvodavezetőtől megtudtuk, 1991-ben vették birtokba az épületet, amelyen nyomot hagyott az azóta eltelt idő vasfoga. Így a helyi önkormányzat anyagi támogatásával – amit ezúton is köszönnek - valósították meg a rekonstrukciót, de a dekoráció az óvodapedagógusok kreativitását, munkáját tükrözi.

Csoportkép a kerti tavacska előtt, jobb szélen az óvodavezető, Kékesi-Szabó Csilla

- Először is az ötlet volt meg, hogy hajó mintára alakítsuk ki a mosdókat. Aztán ehhez szedegettük össze az anyagokat: a hajópadlót utánzó járólapot, a vizet szimbolizáló kék mozaik csempét, illetve a sokszínű díszítő mozaiklapocskákat, melyekből különböző figurákat készítettünk a falakra. Úgy gondoltuk, a víz világnapja remek alkalom arra, hogy a nyilvánosság elé tárjuk a környéken egyedülálló illemhelyeket, melyeket a két vegyes csoportban nevelkedő harmincnyolc kisgyerek örömmel fogadott még szeptemberben, s használ azóta is – mondta el.

Az óvodások többek között kekszes tésztából gyúrt, ropilábú teknős-finomságot majszolhattak a mozgás után

Az intézményvezető beszámolt további, a nyár óta megvalósult felújításokról, miszerint az öltözőfolyosó és az irodahelyiség bútorzata is megújult, illetve végzik a felnőtt mosdók korszerűsítését is. Idén nyárra is vannak terveik: szeretnék kivitelezni a folyosó járólapozását a mosdók mintájához illeszkedve, valamint a két csoportszoba székeit és asztalait cserélnék le.

Az édességekre pedig finom, friss csapvizet hörpinthettek

Kékesi-Szabó Csilla a vízparti kapcsán megjegyezte, a gyerekeket már apró koruktól kezdve környezettudatosan nevelik. A megelőző hetek folyama is a víz körül forgott: volt matrózos hét hajóépítéssel, tanultak a vízi állatokról, gyümölcslevekből különböző limonádékat készítettek, megbeszélték a víz jó tulajdonságait, fontosságát.

Illetve március 23-án buszos kirándulást szerveztek a pápateszéri Bögi-malomhoz. A tanév hátralévő részében ovisulin, anyák napi kiránduláson vesznek részt.

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!