Hírek

2015.11.25. 20:06

Bravúros életmentés - A pedagógusok és a konyhai dolgozó segített a fuldokló fiún

Ajka – Megmentette egy kisiskolás életét Gyurkóné Kecskés Tünde és Kissné Németh Szilvia pedagógus, illetve Nagyné Mrena Anasztázia konyhai dolgozó a Fekete István– Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban.

Kovács Erika

Egy első osztályos kisfiúval történt az eset hetekkel ezelőtt, a déli órákban. – Hogy példaértékű, és nem tragikus hír lehetett a történtekből, az iskola dolgozói figyelmességének, lélekjelenlétének, segíteni akarásának, összefogásának köszönhető – közölte Kovácsné Papp Ágnes intézményvezető. Felidézte, a kisiskolások ebédelését aznap két tanító, Gyurkóné Kecskés Tünde és Kissné Németh Szilvia felügyelte, akik azonnal észrevették, hogy egy kisdiák légszomjjal küzd. A gyermeket haladéktalanul, határozottan kiemelték ebédelő társai közül, és szakszerűen kezdte meg egyikük a gyermek szájüregének kitisztítását, míg a másik pedagógus arról gondoskodott, hogy azonnal értesítsék a mentőt. Kovácsné kiemelte, a konyhaablakok az ebédlőre nyílnak, így az ott dolgozók is látták a megkezdett segítségnyújtást.

Balról Nagyné Mrena Anasztázia, mellette Gyurkóné Kecskés Tünde és Kissné Németh Szilvia
Fotó: Györkös József

Kovácsné Papp Ágnes intézményvezető elmondta még, egy ilyen helyzetben természetes, hogy „összeszaladnak” a felnőttek, mert mindenki segíteni akar. Miután a gyermek a szájürege kitisztítása után továbbra sem kapott szabályosan levegőt, az egyébként egészségügyi végzettséggel is rendelkező konyhai dolgozó, Nagyné Mrena Anasztázia a Heimlich-féle műfogással préselte ki a kisfiúból a légútba ment falatot. – Egy ilyen eseményről nagyon nehéz beszélni, valóságszerűen visszaadni, szülőként még a gyomrom is összeszorul, ha belegondolok, milyen helyzetet éltek át kollégáim és Nagyné Anasztázia. Nagy csodálattal tudok tekinteni a józanságukat megőrző életmentőkre, akik mindent megtettek, hogy megakadályozzák a tragédiát – fogalmazott a vezető. Mint mondta, a pedagógusok minden tanév előtt baleset- és munkavédelmi ismereteiket kötelezően felfrissítik, intézményvezetői kezdeményezésre a pedagógusokat az Országos Mentőszolgálat szakemberei oktatják elsősegély-nyújtási ismeretekre. Fontosnak tartja, hogy a tanítók, tanárok elsősegély-nyújtási tudása mellett a tanulók is ismerjék a helyes magatartást, például étkezésnél, az adott helyzetben lévő veszélyeket. Szerencsés az a gyermek, aki mellett vészhelyzetben áll egy rátermett felnőtt. Az eset után az iskolában a pedagógusok tanórán foglalkoztak balesetvédelmi ismeretek átadásával.

Nagyné Mrena Anasztázia konyhai dolgozó elmondta, látták, hogy egy kisgyermek térdel, öklendezik, mellette pedagógusok, egyikük vette ki a szájából az ételt, a másik mentőt hívott. – A kisfiú háta mögé álltam, átkaroltam, egyik kezemet ökölbe szorítva a gyomra fölé, a bordájához tettem, miközben a testét magamhoz rántottam. Ezt kétszer megtettem, ezután a gyermek kiköpte az ételt – idézte fel Nagyné, aki egészségügyi középiskolában végzett. Az eset után megkönnyebbülésében sírásban tört ki. Neki is hasonló korú kisfa van.

Kovácsné Győri Zsuzsanna, a városi intézményeket működtető szervezet – ide tartozik az iskola konyhája is – igazgatója elmondta, az eset után tanfolyamot szerveztek, ahol dolgozóik gyakorolták az életmentő fogást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!