Hírek

2015.06.18. 16:44

Bosszantó zajok sokasága a szabadság alatt

Amikor végre nyár van és szabadságra megy az ember, többet pihenhetne, akkor sem biztos, hogy nyugalma van.

Tóth B. Zsuzsa

A csendet éjjel és nappal a legkülönfélébb zajokkal zavarjuk. Mindez a nyári időszakban a nyitott ablakok mellett még idegesítőbb lehet, mint egyébként. Hajnalban kezdődik a váratlanul megszólaló autó, vagy üzlethelyiség riasztók vijjogásával, aztán folytatódik a szomszédok fűnyírásával, nem beszélve a damilos fűkaszákról. Napközben a kenyérszállító autó zenél, felbőg pár motor, késő este pedig az utcabál zaja zavar sokakat.

Balatonfüreden 12 és 15 óra között tilos a hangoskodás nyáron

Badacsonytomaj jegyzője Wolf Viktória szerint a város ilyen szempontból szerencsés helyzetben van, ugyanis nem jellemző a csendháborítás még a nyári rendezvények idején sem. Nem volt rá precedens tavaly és idén, hogy valaki panaszkodott volna a zajhatár értékének túllépésére. Az intézmények, vállalkozók bejelentik az esti tíz óra utáni rendezvényeket, a hétvégi fűnyírás pedig nincs szabályozva.

Sümeg jegyzője, Kiss Csilla úgy fogalmazott, hogy nagyobb szabálysértések nem voltak, ettől függetlenül hétvégente zajosabb a város, mint hétköznap. Toma Hajnalka ügyintéző is megerősítette ezt, azt mondta, a hivatalhoz nem érkezett ilyen jellegű panasz a tavalyi és az idei évben. A rendezvények idejére sem jellemző a csendháborítás.

A tapolcai hivatalba nem érkezett bejelentés tavaly és idén – tudtuk meg az általános igazgatási iroda vezetőjétől, Pápainé Németh Máriától. Rédli Károly, a városi rendezvényeket is szervező kft. ügyvezetője hozzátette: nem egyszerű betartani a rendeletet a tóparti rendezvények esetében és a Köztársaság téren sem. Előfordulnak jelzések a lakosság részéről, de ezeket minden alkalommal igyekeznek kezelni. A környéken lakók nyugalmára tekintettel vannak a rendek időtartamának megválasztásával, a hangerő mértékével.

Ajkán helyi rendeletet nem alkottak, a központi szabályozás van érvényben, tudtuk meg dr. Jáger László címzetes főjegyzőtől. A fesztiválokra sem alkottak rendeletet, a programot úgy szervezik, hogy a zenés rendezvények, koncertek 22 óráig fejeződjenek be. A fűnyírás, fafűrészelés és egyéb, zajjal járó ház körüli tevékenység idejét sem határozták meg.

Lenner Márton segít az előtérben látható Viszt Sándornak. A pincefelújításon dolgozó két fiatalember mindig ügyel a csendrendeletre, hogy a munkával ne zavarják a pihenni vágyó szomszédaikat 
Illusztráció: Balogh Ákos

Devecser városban is megfelelő a központi szabályozás, tudtuk meg Bendes István jegyzőtől. A város nem hozott saját rendeletet sem a zajjal járó ház körüli munkák végzésének idejére, sem a fesztiválokra. A szabadtéri programok szervezői az időpontok megválasztásakor figyelnek arra, hogy a rendeletben megadott időpontig a koncertek befejeződjenek. Évente egy-két esetben fordul elő, hogy valamely vendéglátóhelyen kicsit hangosabb a zene, vagy hangoskodnak a vendégek.

Balatonalmádiban zaj okozása, motoros gépek üzemeltetése, hangos zenélés, vagy éneklés tilos nyáron reggel nyolc óra előtt és 22 óra után, téli időszakban reggel hat óra előtt és 22 óra után. Ezenkívül egész évben vasárnap, ünnepnap, és más munkaszüneti napokon 13-16 óráig tartó pihenőidőben. Éjjel, 22 óra után szabadtéri hangosító berendezés működtetése, zeneszolgáltatás nem folytatható. 22 és 23 óra között szabadtéren csak akusztikus hangszerek alkalmazhatók, utána pedig már azok sem. Közterületi rendezvény esetében a polgármester adhat felmentést az éjszakai tilalom alól – áll a város által kiadott rendelkezésben.

Balatonfűzfőn nincs külön csendrendelet. De egyre inkább igény mutatkozik rá, ezért a település dolgozik ennek előkészítésén – tájékoztatott Marton Béla polgármester. A fesztiválok esetében itt is a polgármester dönthet a határértékekről.

Balatonfüreden hétköznap este 20 órától reggel 7 óráig, vasárnap és ünnepnapokon egész nap, továbbá június 01. és augusztus 31. között, minden nap dél és 15 óra közötti csendespihenő időszakban tilos zajongani, vagyis olyan készüléket berendezést üzemelni, amely kellemetlen, vagy zavaró. Ilyen az építési, bontási, szerelési tevékenység, motoros és elektromos gépek használata – derül ki a városi rendeletből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!