Hírek

2017.06.24. 16:16

Beiktatták az új balatonfüredi evangélikus lelkészt, Gabnai Sándort

BALATONFÜRED Olyan Istenünk van, aki megszólítható. Őt szeretném közel hozni hozzátok, mondta Gabnai Sándor, a Balatonfüred-Dörgicsei Társult Evangélikus Egyházközség beiktatott lelkésze.

Balla Emőke

Az evangélikus Útmutató aznapi igéjét, a 83. zsoltár egy versét választotta igehirdetésének alapjául Gabnai Sándor, akit a balatonfüredi evangélikus gyülekezet meghívott szolgálni, miután nyugdíjba vonult Riczinger József lelkész. „Istenem, ne maradj csendben, ne hallgass és ne légy tétlen!" Olyan Istenünk van, akit megszólíthatunk, sőt, elvárja, hogy megszólítsuk. Könyöröghetünk hozzá, tudjuk, hogy Ő érkezni fog. Kérhetjük Őt, hogy álljon mellénk, egyházunk mellé. Ő nyit felénk, a reformációi örökségünkkel, az ökumenikus nyitottsággal mi is bizalommal fordulhatunk egymás felé. A szombaton beiktatott lelkész az imádság szavaival állt a balatonfüredi gyülekezet elé. Elmondta, hogy hazajött Veszprém megyébe: Homokbödögéről indult, közel húsz évig a soproni gyülekezetben szolgált lelkészként, majd esperesként, most pedig meghívta őt a balatonfüredi gyülekezet. Istent hívta segítségül, hogy ne hallgasson, ne legyen csendben, ne maradjon tétlen.

Gabnai Sándort Polgárdi Sándor iktatta be. A Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese Lukács evangéliumának 8. fejezete alapján hirdetett igét. Jézus tanítványaival hajóra szállt. Miközben hajóztak, Ő elaludt, szélvihar csapott le a hajóra, a tanítványok megijedtek, hogy elvesznek. Jézus lecsendesítette a tengert, a tanítványoktól megkérdezte: Hol van a ti hitetek? Jézus kérdez, megszólít bennünket: Kiben hiszünk? Ki a mi Istenünk? Van-e szívünkben, lelkünkben bizalom? A lelkész Isten igéjét hirdeti; azok a legszebb pillanatok, amikor átélheti, hogy az ige megszólítja az embereket. Pál apostol szavaival bocsátotta útra a lelkészt: „A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által."

Gabnai Sándor Csaby Sándortól, a gyülekezet felügyelőjétől vette át a lelkészi megbízólevelet. Az istentiszteleten a közelről és távolról érkezett lelkészek áldást mondtak, majd együtt énekelték az ősi Confirma imádságot: „Erősítsd meg, Istenünk, amit cselekedtél értünk, és ne hagyd el népedet, kezeid alkotását!" A liturgiában Riczinger József nyugalmazott lelkész és Szabó Vilmos Béla nyugalmazott esperes szolgált. Az ünnepi istentisztelet utáni közgyűlésen sokan köszöntötték a beiktatott lelkészt, többek között Tóth Károly soproni evangélikus lelkész, Dasek Viktor balatonfüredi katolikus plébános és Császár Attila, a Veszprémi Református Egyházmegye esperese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!