Hírek

2017.05.10. 14:36

Bántalmazta a buszsofőrt

Balatonfüred – Május 6-án 16 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy utas bántalmazza a sofőrt a menetrendszerinti buszjáraton, a kiérkező rendőröket a buszvezető fogadta, aki elmondta, hogy az egyik utas megtámadta.

Napló információ

A támadó férfi Aszófőnél szállt fel a buszra, és megváltotta jegyét azzal a kijelentéssel, hogy egy balatonfüredi áruháznál akar leszállni, ám a sofőr tájékoztatta, hogy az említett ponton a járatnak nincs megállója, erre a férfi közölte, ő akkor is leszáll.

Az utazás alatt a 26 éves budapesti V. Tibor folyamatosan trágár kifejezéseket használt, majd amikor a busz az általa kiszemelt megálló irányába kanyarodott, a férfi felpattant és a jobb első üléspár előtt található vésznyitóval ki akarta nyitni az ajtót.

Ekkor a buszsofőr megállt, odament a férfihoz, hogy megakadályozza az ajtó nyitódását, megelőzve ezzel egy esetleges balesetet, ám a férfi lendülettel ellökte a vezetőt, aki erre megtántorodott, a kezével kellett megtámaszkodnia, hogy el ne essen.

V. Tibor a lökést követően is folytatta a lökdösődést a buszsofőrrel szemben.

A rendőrök a férfit a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene eljárás indult, mely során szabadlábon védekezhetnek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!