Hírek

2017.07.20. 13:32

Az identitászavar miatt nehéz az érzékenyítés

Csót - Orsós Zoltán plébános aktívan vesz részt a cigánypasztorációban, s hivatása során, a roma családokat látogatva látja bennük, főleg a gyerekekben a nyitottságot, a szeretet- és Istenéhséget.

Laskovics Márió

A csóti Szent Mihály Karitászcsoport idei hittantáborának zárónapján Orsós Zoltán csákánydoroszlói plébánost, illetve a gyerekekből álló Szent Filoména nevű zenekarát látták vendégül a községben. A záró szentmisén a plébános prédikációval, a kórus énekkel szolgált. Az alkalmon a roma származású, 2003-ban felszentelt papot életéről, hivatásáról, zenekaráról kérdeztük.

- Pappá szentelésemben, illetve minden egyes missziós vállalásomban az motivál, hogy az evangéliummal tartozom a cigányságnak. Az örömhír hirdetése életcélom, egyfajta szent ügy – kezdi a beszélgetést a mintegy 1800 lakosú Csákánydoroszlóban hat éve szolgáló plébános. Mint mondta, községében közel kétszáz roma él, de ebből csak tíz-tizenöten vallják magukat annak. Magyarországon a statisztikák szerint 7-800 ezer a létszámuk, amelyből maximum kétszázezerre tehető azoké, akik felvállalják cigányságukat. Erős identitásdeficit sújtja tehát jelenleg a cigány közösséget, ami az egyház részéről pasztorációjukat, a társadalom részéről pedig a velük való foglalkozást is megnehezíti.

A csóti karitász tábort lezáró szentmisén Orsós Zoltán csákánydoroszlói plébános bemutatkozott, Szent Filoména nevű zenekara ifjúsági énekekkel szolgált 
Fotó: Laskovics Márió

- Először is a cigányok és a nem cigányok közötti beteg kapcsolatot gyógyítanám Isten eszközeként, erre ajánlottam fel az életemet. Elkezdtem családokat látogatni, megszólítani. Elmondható, hogy ez nem egy sikertörténet, inkább hosszú távú befektetés. Egy olyan magvetés, amiben nem szabad elfáradni. De akárhányszor is vallok kudarcot, nem lankadok el. A kis maggal, akik már közel engedték az Urat magukhoz, próbálok missziót végezni a cigányok körében.

A csóti karitász tábort lezáró szentmisén Orsós Zoltán csákánydoroszlói plébános bemutatkozott, Szent Filoména nevű zenekara ifjúsági énekekkel szolgált 
Fotó: Laskovics Márió

Azonban a cigánypasztoráció soha nem csak a romákkal való foglalkozást jelenti, hanem elsősorban a nem cigányok érzékenyítését a cigányok felé. Akiknek el kéne fogadniuk a „gádzsók" közeledését. A nem cigány többségű társadalom előítélete szűnjön meg, legyen érzékeny a cigányság problémái iránt! Mert ma hazánkban nem cigány-, hanem nyomorkérdés van – vallja. Munkája pozitívumaként hozzátette, látja a roma gyerekek nyitottságát, szeretet- és Istenéhségét. Nagyon hálásak, ha törődnek velük.

Kérdésemre, miszerint közülük valóként jobban elfogadják-e tőle az evangéliumot, nem tudott egyértelmű választ adni: egyesek elfogadják, mások viszont pont ezért nem fogadják el, mert egy közülük. Mindkettőre volt már példa.

Szent Filoména Zenekaráról elárulta, egy éve neveli a tagjait a keresztény életre. Imádsággal felkészítve vezeti rá őket, hogy énekkel szolgáljanak a nehéz sorsú gyerekeknek. Ugyanis időnként, meghívásoknak eleget téve más plébániákra látogatnak:

A csóti közösségi házban Pesti Zoltán fellépése zárta le karitász tábort. Balra Orsós Zoltán, aki igyekszik jó példát mutatni a rá bízott gyerekeknek
Fotó: Laskovics Márió

- Mindent szeretettel, hálával fogadunk el az Úrtól, de ugyanakkor mi is ingyen adunk. Ezt az önzetlenséget akarom beléjük nevelni személyes példaadásommal. Akár ha csak egy-egy helyi gyermek lelkét is megérinti az Úr rajtunk keresztül, akkor már megérte az adott utazás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!