Hírek

2015.06.30. 14:34

Az eljárási zaklatás az agresszió egyik formájaként kezelhető

Egy meghurcolt, elvált édesanya elpanaszolta, mennyire ki van szolgáltatva volt férje rosszindulatának, amely ellen nem kap védelmet az illetékes szervektől.

Penk Tímea

A férfi már negyedik éve zaklatja koholt vádakon alapuló bírósági és gyámhivatali eljárásokkal volt feleségét, Annát. A szinte havi rendszerességgel előforduló ügyek rendkívül megterhelik a családot, mert idő- és energiaigényesek, ráadásul egyre nagyobb költséggel járnak a gyermekeit nevelő asszony számára a rendszeres utazások, ügyvédi költségek és munkából való kiesés miatt. Eközben a volt férj a két gyermek után több mint félmillió forint tartásdíjjal tartozik, fizetni nem hajlandó, s bár őt magát is a nyugdíjas szülei tartják el, mindent elkövet, hogy befeketítse gyermekei anyját, és elvehesse tőle két közös kisfiukat.

Anna kiábrándultan mutatta iratait és a jogszabályokat, amelyek szerinte lehetőséget adnak az eljárási zaklatások megállítására. A valótlan adatok közlése, illetve a jelentős tények elhallgatása kimeríti a rosszhiszemű eljárást és bírsággal sújtható. Az egyik gyámhivatali végzésben az áll, hogy az apa rosszhiszeműsége a hatóság mérlegelése szerint azért nem nyert igazolást, mert a felek ellentmondásos nyilatkozatai ugyanazon tényeknek az eltérő, szubjektív megítéléséből adódtak. Vagyis a hatóság szubjektív adatnak minősítette azt az tényt, hogy az apa tudott-e a gyermeke csoportterápiás foglalkozásáról, amit bizonyítható módon az anyán kívül a családgondozó is közölt vele.

Anna szerint nagyon szomorú, hogy senki nem meri felvállalni, hogy útját állja volt férje beteges perlekedésének. Apuka ugyanis nemcsak a gyermekei anyja, hanem a hatóságok ellen is eljárásokat kezdeményezett. Hivatali visszaélésre és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére hivatkozva kártérítési és személyiségjogi pereket indított a hivatalok és bíróságok, sőt, még a törvényszék ellen is, rágalmazással vádolta anyósát, de még a volt felesége ügyvédjét is. Bár többen kétségbe vonták az apa elmeállapotának az épségét, egyetlenegy bíró vagy ügyintéző sem akadt, aki megvédte volna Annát és gyerekeit az apa zaklatásaitól.

Nem érti, miért nevezi fejlődésben visszamaradottnak az apuka a közös gyermekeket, akik kitűnő tanulók és versenysportolók (Fotó: illusztráció)

Anna azt hitte, hogy a válás befejeződése után végre békét lel. Pont azért döntött a házasság felbontása mellett, mert a férje, bár fizikailag nem bántalmazta, lelkileg teljesen tönkretette. Beteges féltékenységében az asszonynak minden percéről be kellett számolnia, ha szóba állt egy férfival, azt veszekedés követte. A családfő egy idő után már dolgozni sem akart, egész nap otthon ült a számítógép előtt, felesége leveleit is elolvasta. Anna szüleinek köszönhetően tudták eltartani a két gyermeket, akikkel édesapjuk nem törődött. Évek teltek el, míg Anna rájött, hogy őt bántalmazza a férje, ezért ki akart menekülni a kapcsolatból, még a fizikai erőszak bekövetkezte előtt. Nem érti, miért nem tud a volt férje beletörődni a kapcsolatuk felbomlásába. Nem érti, miért perlekedéssel tölti az idejét a volt férje ahelyett, hogy dolgozna a szakmájában, amelyben akár milliomos is lehetne.

Nem érti, miért nevezi retardáltnak és fejlődésben visszamaradottnak az apuka a közös gyermekeket, akik kitűnő tanulók és versenysportolók. Nem érti, miért kell tehetetlenül eltűrnie a volt férj zaklatásait. De leginkább azt nem érti Anna, hogy a hatóságok – bár volna eszközük ellene – miért hagyják következmények nélkül, hogy egy ember sorozatosan hazudjon, és mások becsületében kárt tegyen, amikor az igaz beszéd Istentől szabott kötelesség.

 

A témában megjelent cikkeink:

Állítsátok meg a férfierőszakot

Zsákutca a békítésben: ártalmas lehet a párkapcsolati erőszak esetén

A szülők egymás elleni harcának leginkább a gyermek látja kárát

Az eljárási zaklatás az agresszió egyik formájaként kezelhető

Családi fészekből pokol: Angélának sikerült megelőznie a tragédiát, a családirtást

Kiszolgáltatva és meghurcolva - Egy kétségbeesett anya panasza, aki szerint a társadalom és a törvények is elfogultak

A bántalmazó is ragaszkodik a gyerekhez

Erőszakkal megvádolva - Váláskor a férfiakat sokszor hamis bizonyítékkal bélyegezhetik meg

A témához kapcsolódó történeteket az [email protected] e-mail címre várjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!