Hírek

2017.08.01. 13:53

Az élet a tét! Fogjunk össze a vízi balesetek megelőzéséért!

Vitát kezdeményezett a közösségi oldalon, kedden délután Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) elnöke, ezt közölte lapunkkal Tar Mihály, a VMSZ szóvivője.

Kovács Erika

A szóvivő érvelése szerint erre amiatt van szükség, mert idén kiemelkedően magas a vízi balesetek áldozatainak száma.

- Aki teheti, hívja fel a figyelmet arra, hogy elindult egy vita a megelőzésről a közösségi oldalon azzal a céllal, hogy a folyamat álljon meg és a tendencia forduljon pozitív irányba! – fogalmazott Tar Mihály.

Bagyó Sándor elnök bejegyzésében többek között kiemelte: „Itt az ideje, hogy kulturált vitát folytassunk a vízi balesetek okairól! Aki egy kicsit is figyelemmel kíséri a híradásokat, az akarva-akaratlanul hallhatja, hogy ez évben milyen sok áldozatot szednek hazai vizeink. Számtalan alkalommal foglalkoztunk és foglalkozunk a megelőzéssel, ám erőfeszítéseink ellenére újra és újra bekövetkezik egy-egy tragédia."

Az elnök rámutatott, nem egy olyan vízbefulladás történt az elmúlt időszakban, amikor az áldozatok, zömében felnőttek nem tudtak úszni, ezt hozzátartozóik is megerősítették a helyszínen. Egyik eset sem a kijelölt fürdőhelyen történt, sokkal inkább a strandbójákon kívül, közismerten a mély vízben, a parttól távolabbi helyeken. -Úszni nem tudó ember hogyan jut el arra a pontra, hogy mégis vízbe ugrik? Mit kell tennünk közösen ahhoz, hogy az ilyen jellegű tragédiák ne következzenek be? Tudunk-e többet tenni egymásért? – tette fel a kérdéseket az elnök.

Leszögezte továbbá, hazai vizeink többségében nem lehet szabad szemmel látni a víz alatt. Ezért, akik elmerülnek, nem láthatóak, a segítségükre érkezők nem látják, hol vannak, így az esetek nagy többségében már nincs esélyük a túlélésre. Jobb esetben a holttestüket néhány óra alatt ultrahangos szonárral megtalálják, de van, akiket csak napok után vet ki magából a víz.

-Hiszem, hogy közösen jobb eredményeket érhetünk  el. Óvodás kortól felnőtt korig mindenkit be kell vonni a párbeszédbe és azonnal cselekednünk kell! – olvasható többek között Bagyó Sándor elnök bejegyzésében, aki várja az észrevételeket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!