Hírek

2015.06.05. 14:16

Amikor az üt, akit szeretsz - A boldogító igentől a pokolig

Olyan, mint egy alattomos betegség. Először minden szép és jó, aztán valami elromlik. A bántalmazás pedig mint egy lappangó kór, elkezd a felszínre törni.

Kutasi Zsófia

A családon belüli erőszakot jellemezte így az a hölgy, aki egy, a bántalmazottakat segítő egyesületet hozott létre, azért, hogy az áldozatok minél hamarabb információhoz jussanak és segítséget kapjanak. Mint mondta, egy ilyen kapcsolatba könnyű bekerülni. Általában az emberek azért házasodnak meg, mert szeretik egymást, nem feltételezik, hogy a másik fél nem olyan, mint amilyennek megismerték. Először minden idilli, de ez hamar megváltozik és a kapcsolatból pokol lesz. Ennek a folyamatnak megvannak a lépcsőfokai, az, hogy hogyan kezdődik, majd pedig mivé fajul. A forgatókönyv pedig szinte minden esetben ugyanaz. Egy bántalmazó kapcsolatban nem egyenlő felek állnak egymással szemben, mivel egy fölé- és egy alárendelt szerepről van szó. A bántalmazó mindig egy magasabb szinten van az ő elképzelése szerint, a bántalmazottat pedig nem képes egyenlő félnek tekinteni.

A bántalmazott sokszor maga sem tudja, hogy a másik erőszakos tette tényleg miatta történt vagy sem. (Fotó: illusztráció)

– Az első agresszív megnyilvánulásokra sokan hajlamosak legyinteni, mondva, á, ez csak egy kis hangos szóváltás volt, á, picit ideges volt a másik. Hiszen valljuk be, minden családban adódik vita, veszekedés vagy zsörtölődés. A családon belüli erőszak azonban azért más, a bántalmazottat a legapróbb dolgok miatt is bántják vagy leszólják – például a ruháját, a főztjét vagy bármi mást. A bántalmazottak ekkor már érzik, hogy valami nem jól működik. Hogy mégis miért nem lépnek ki a kapcsolatból, annak több oka lehet, többek között az, hogy szeretik a párjukat, kiszolgáltatottak vagy éppen félnek. Főleg abban az esetben ragaszkodnak jobban a kapcsolathoz, ha gyermekük van.

Először jön a lelki és szóbeli erőszak, a lekicsinylés, a csúnya beszéd, trágár szavak. Ez sok esetben fokozatosan eljut arra a szintre, amikor már testi erőszak is előfordul, de nem feltétlenül jelenik meg a fizikai erőszak a kapcsolatban. A bántalmazók tudatosan építik le a bántalmazott önértékelését. Előfordul, hogy a a bántalmazók olyan partnert keresnek, akiknek eleve alacsonyabb az önértékelésük. Jellemző, hogy veszekedés esetén a bántalmazó nem kér bocsánatot, de ennek az ellenkezője is előfordul, amikor például hatalmas virágcsokorral kér bocsánatot és tanúsít megbánást, azonban a következő pillanatban megint bántja, ócsárolja, lekicsinyli a másik felet.

– A bántalmazott sok esetben már maga sem tudja, hogy a másik erőszakos tette tényleg miatta történt vagy sem, ugyanis a bántalmazó elhiteti vele, hogy minden bántalmazás miatta történik. Ilyenkor sok esetben elhangzik indokként, hogy „mert mindenen felkapod a vizet, mert veled nem lehet elmenni sehova, rosszul neveled a gyereket” – hangsúlyozza a szervező. Az első pofont pedig minden esetben követi több is.

– Azt gondolom, hogy nincs mentség egyetlen bántalmazásra sem. Úgy vélem, a családon belüli erőszak mindig előre megfontolt szándékkal történik – fogalmaz a szervező. Egy ilyen helyzet kezelhető lehetne, ha a bántalmazó beismerné, hogy szüksége van segítségre a magatartása megváltoztatásához és igénybe is venné azt. Azonban a bántalmazó viszonyban a fölérendelt fél meg van győződve arról, hogy ő „tökéletes” és mindent jól csinál, mindig igaza van, soha nem téved.

– Sokszor hangzik el a kérdés ilyen esetekben: „miért nem pakoltál össze és mentél el az első pofon után?” Van olyan, akit a földön rugdosott a férje, mégis sokára tudott kilépni a kapcsolatból. Amikor idáig fajul egy helyzet, akkor a bántalmazott fél már retteg – mondta a szervező.

Kifejtette, sokan úgy gondolják még ma is, hogy a nő provokálja ki, hogy megverjék. Több sztereotípia is él ezzel kapcsolatban, például, „ha jó feleség lenne, nem vernék meg és „biztosan olyat tett, ami miatt megérdemelte a bántást. A férfi az úr a háznál, a nő ne menjen el sehova, csinálja azt, amit a férfi mond.” Hozzátette: az esetek kilencvenöt százalékában a nő az áldozat, azonban férfiak sérelmére is történhet erőszak. Amikor a bántalmazott megpróbál nemet mondani és ellenszegülni, akkor sok esetben a bántalmazó még brutálisabbá válik. Erőszakosan tartja a kapcsolatban a másikat, például azzal, hogy ha elhagysz, megölöm magam, vagy elveszem a gyereket, pokollá teszem az életed.

Vannak, akik hirtelen felindulásból vagy italozás hatása alatt ütik-verik a párjukat, vannak továbbá a fehérgalléros bántalmazók, akik sok esetben egyetemet végzett, művelt, elismert pozícióban dolgozó emberek. Az utóbbiak igazán veszélyesek a szervező szerint, mivel látszólag tökéletes életet élnek, jó szomszédnak, családapának, barátnak, főnöknek, munkaerőnek számítanak. Otthon azonban, a zárt ajtók mögött rémálommá teszik a családjuk életét. Ezért is nehéz a bántalmazottnak segítséget kérni, mert látszólag semmi nem utal az erőszakra. Sokan szégyellik, ha ilyen helyzetbe kerülnek és még a legközelebbi rokonaiknak sem szólnak, nem mernek segítséget kérni. Az egyesület szervezői több intézménnyel és más egyesületekkel is felvették a kapcsolatot és egyeztettek a témában. Egyik fontos lépés volt az ügyben a konzultáció kezdeményezése az Emberi Erőforrások Minisztériumánál. Ez alapján elindultak olyan törekvések, hogy a gyermekelhelyezés során ne csak a gondozó szülőt vonják felelősségre, hanem a különélő szülőt is. A szervező szerint meg kellene vizsgálni a külön élő szülő viselkedését, magatartását is. Sok esetben a gyermek fél, retteg a bántalmazó apától, azonban a hatóságok belekényszerítik a gyereket a kapcsolattartásba. Szomorú példa az az eset, amikor egy ilyen helyzetben a bántalmazó apa megerőszakolta egy kikényszerített láthatás alkalmával a gyermekét. A Patent Egyesület, NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület egyaránt a kezdeményezés mellé állt.

– Szeretnénk képletesen egy előszoba lenni és ajtót nyitni a többi segítő szervezet felé. Az elmúlt három hónap alatt öt-hat esetről is érkezett hozzánk bejelentés – mondta a szervező.

Azok, akik az egyesülethez fordulnak, több szálon is segítséget kaphatnak.

– Először nagyon fontos megnyugtatni őket, majd nem tagadva le a helyzet súlyát, elmondani, hogy a folyamat nem könnyű, azonban van megoldás. Nem szabad türelmetlennek lenni. Emellett minden esetben szükség van pszichológus segítségére is. Az egyesületnél dolgozik gyermek és felnőtt pszichológus, emellett van jogsegélyszolgálat. Ez fontos lehet abban az esetben, ha például beadványt kell írni védelembe vételhez vagy gyermekelhelyezéshez. Az egyesület biztosítja a teljes anonimitást és az adatok védelmét – hangsúlyozta a szervező. Kiemelte továbbá, a gyerekek jogainak védelmére szintén kiemelt figyelmet kell fordítani. Az ENSZ gyerekjogi egyezménye tartalmazza az erre vonatkozó jogokat.

Az Uniceffel és az alapvető jogok biztosával szintén megkezdődött az egyeztetés. A minisztérium az egyesület kezdeményezésére kerekasztal beszélgetést tartott a témában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!