Hírek

2015.11.23. 16:10

Amerikai katonák gyülekeznek Veszprém határában

Veszprém – A Jutaspuszta melletti újmajori bázison és gyakorlótéren állomásoznak jelenleg az amerikai katonák, akik az elkövetkező két hétben az MH 25. Klapka György Lövészdandár kijelölt alegységeivel közös gyakorlaton vesznek részt Veszprém térségében.

Szabó Péter Dániel

Az Amerikai Egyesült Államok hadseregének mintegy 100 katonája összesen 30 technikai eszközt, többségében M2 és M3 Bradley páncélozott gyalogsági harcjárművet hozott a közös kiképzési rendezvényre, amelynek első felében Tatán, a Szomódi lőtéren gyakorlatozott együtt a két haderő. Az elkövetkező két hétben, egészen pontosan december 9-éig azonban Veszprém és Várpalota térségében, a Magyar Honvédség központi gyakorló- és lőterén tevékenykednek majd, tudtuk meg Oszlánszki Béla alezredestől. A megyénk lőtereit üzemeltető MH Bakony Harckiképző Központ megbízott parancsnoka a Naplónak elmondta, lövészeti és harcászati mozzanatok egyaránt szerepelnek a közös felkészítés menetrendjében.

A várpalotai székhelyű alakulat által kiadott lőtéri értesítő szerint egyébként a Gyulafirátót és Hajmáskér térségében élők december első felében számíthatnak közepes, illetve nagy zajhatással járó katonai tevékenységre, illetve nagy tömegű katonai járművek mozgására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!