Állatok haláltusája lúgban - Megégtek, megvakultak a jószágok az iszapkatasztrófában (megrázó fotók)

Köztük haszonállatok és házi kedvencek. Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője érdeklődésünkre felidézte a földi poklot, az állatok kimentését és azt, hogy sok szerencsétlen menekülni sem tudott, mert láncon vagy az ólban fulladt meg, iszonyatos kínok között.

-  Úristen, mi lehet ott az állatokkal! Az emberek sorsa mellett mi erre is gondoltunk, amikor meghallottuk, hogy lúgos vörösiszap ömlött ki a tározóból 2010. október 4-én Kolontárnál és Devecsernél - idézi fel első gondolatukat Schneider Kinga. Tapasztalatuk szerint ugyanis vidéken az a jellemző, hogy a kutyák jelentős részét láncon, a haszonállatokat pedig természetesen ólban tartják az emberek. Már az első pillanatban gondolták, ez valószínűleg megpecsételte az állatok sorsát a térségben, ami aztán később sajnos beigazolódott.

Mint mondta, az viszont minden képzeletüket felülmúlta, amit megérkezésük után láttak, arra ugyanis nincsenek szavak, ami fogadta őket Kolontáron. Szürreális kép, egy szellemvilág kellős közepén találták magukat. ahol egy szörnyű pillanatban megállt az idő, a filmeken az apokalipszis ilyen, a teljes pusztulás, a felfoghatatlan borzalmak látványa taglózott le minket - idézi az akkori emlékeiket Schneider Kinga.

A Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője elmondta, rengeteg elpusztult, felfúvódott állat hevert az iszapban mindenfelé, haszonállatok és házi kedvencek, szájuk is tele a vörös lúggal, lehetett látni, hogy sokat nyelhettek kínjukban, menekülés közben az iszapból. Ilyen körülmények között gyors tempóban keresték, kutatták Kingáék a még élőket, akik szemlátomást sokkot kaptak a történtektől. Az az állat, aki tehette, elbújt, felmászott valamire az áradat elől, de a többségnek sajnos nem volt erre lehetősége, láncra verve, ólba zárva fulladtak meg bizonyára iszonyatos kínok között fogalmazott az állatvédő, majd hozzátette, szörnyű, szívbemarkoló érzés volt ott állni egy gyönyörű kutya teteme mellett, akinek talán lett volna esélye a menekülésre, ha nem béklyózza meg az ember a lánccal. Kinga utalt rá, a mentés a lábszárközépig érő iszapban embertpróbáló feladatnak bizonyult, nem beszélve a mentális, lelki teherről, arról, amiket láttak közben, ugyanakkor saját testi épségükre is kellett figyelni, ezért gyakran váltották a védőruhát.

Mentettek, ahogy tudtak, ölben, talicskán tolva, pokrócba, ruhákba bugyolálva, a cél az volt, hogy mielőbb kikerüljenek az állatok a pokolból. Kiemelte, miközben majd meghasadt a szívük a látottaktól, nem tudtak sírni, mert a sokktól az embernek könnye sem maradt. Kiemelte, sokszor látták, a tragédia elszenvedői milyen keservesen siratták állataikat, és nagyon hálásak voltak az állatvédőknek minden egyes jószág megmentéséért, akiket kőkemény küzdelemmel, sokszor az iszapban hason csúszva tudtak kivenni a házban az ágy, vagy udvaron az ól alól. Látták, ahogy az állatok tappancsai megégtek, szemük opálos volt, mert megvakultak a lúgtól, szájuk tele iszappal, és csak kuporogtak a lúgos lében, az őrület határán voltak a riadalomtól, meg a sokktól, emiatt nem érezhettek fájdalmat, pedig többségük lenyelte a mérgező anyagot, egész szervezetük megsérült, kínjukat elképzelni sem lehet. A fájdalom később tört rájuk - sorolta a borzalmakat Kinga, aki harminc kollégájával, önkéntesekkel együtt hónapokon át küzdött az életben maradt állatokért, akiket kimentésük után a tűzoltók járműveinél lemostak, aztán rohamtempóban vittek menhelyükre, állatorvoshoz, önkéntesekhez, befogadókhoz.

A marhákat egy magaslatra terelték Kolontárnál. Megrázó emlék, amikor Maszatot, a keverék kutyát keresték náluk, akinek idős gazdája meghalt az áradatban, és a család meghatottan vette át tőlük a megmentett kis állatot. Gombóc, egy puli gazdája máig ír nekik lapot ünnepekre, sajnos a kutya az iszapban szerzett betegségei miatt elpusztult.

Kinga és kollégái máig nem tudnak a történtekre gondolni érzelmi felindultság nélkül.