Hírek

2017.08.18. 18:25

Akkor lesz ingyen a nyelvvizsga, ha sikerül

Hasznos kezdeményezés, ugyanakkor a nyelvtanulás drága, érdemes alaposan tájékozódni és élni a próbavizsgák adta lehetőséggel is - mondta el a 2018-tól érvénybe lépő, a sikeresen letett nyelvvizsgák díjának visszatérítése kapcsán Nemes Szilvia.

Leitner Vera

A kormány 2018-ban 2,788 milliárd, 2019-ben 3,066 milliárd, 2020-ban pedig 3,372 milliárd forintot különít el a 35 év alattiak első nyelvvizsgájának ingyenessé tételére. Ez az első sikeresen teljesített komplex középfokú (B2) nyelvvizsgára vagy az ezzel egyenértékű emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsgára, valamint a komplex felsőfokú (C1) vizsgára vonatkozik.

Az állam az adott évre érvényes minimálbér 25 százalékának megfelelő összeghatárig téríti meg utólag a sikeres nyelvvizsga díját. Ha a vizsgázó az egyes részvizsgákat (szóbeli, írásbeli) külön-külön és nem egyben teszi le, akkor az időben második részvizsga díját térítik meg.

- Úgy számítunk, hogy a középiskolásokat mindenképpen érdekelni fogja ez a lehetőség, ők általában már eleve legalább két nyelvvizsgával fejezik be az iskolát. Számukra ez tehát mindenképpen egy jó lehetőség, illetve nekik 2020-tól már a felsőoktatásba lépéshez is szükségük lesz nyelvvizsgára - mondja el Nemes Szilvia, egy veszprémi nyelviskola vezetője.

Érdemes alaposan megfontolni, melyik vizsgatípust választjuk, hiszen több akkreditált vizsgarendszer is érvényben van Magyarországon, érdemes ezekről tájékozódni Fotó: Nagy Lajos

- A kedvezményes lehetőség miatt vélhetően olyan felnőttek is kedvet kapnak a vizsgatételhez, akik eddig ennek hiányában nem tudták átvenni a diplomájukat, valamint olyan fiatalok, akik külföldre készülnek továbbtanulni, dolgozni. A nyelvvizsga-támogatás egy jó lehetőség, viszont a nyelvtanulás maga továbbra is sokba kerül, egy-egy tanfolyam vagy akár a magánoktatás ára a vizsga díjának többszörösét is kiteheti. Éppen ezért érdemes kipróbálni az iskolák által kínált próbanyelvvizsga-lehetőségeket, hiszen csak a sikeres nyelvvizsgát finanszírozza majd utólagosan az állam. Továbbá érdemes alaposan megfontolni, melyik vizsgatípust választjuk, hiszen több akkreditált vizsgarendszer is érvényben van Magyarországon, érdemes ezekről tájékozódni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint a nyelvvizsga kifizetését az Új Nemzedék Központnál lehet majd kérni 2018. január 1-je után, s fontos, hogy a nyelvet tanulóknak 2018. január 1-jét követően kell vizsgát tenniük. Nemes Szilvia elmondta, egyelőre nincs még információjuk arról, hogy a vizsgadíjak visszatérítését végző Új Nemzedék Központtal lesz-e a nyelviskoláknak bármilyen kapcsolatuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!