Hírek

2017.07.18. 16:25

Ajkán táboroztak a székelykeresztúri diákok

AJKA Harmadik éve látja vendégül Ajka önkormányzata az erdélyi testvértelepülés, Székelykeresztúr diákjait a város balatonszepezdi táborában.

Tisler Anna

Az idén július 10 és 17 között 40 gyerek és 5 kísérő tanár nyaralt a Balatonnál. Fekete Erika kísérő tanártól megtudtuk, hogy a város három iskolájából válogatták ki a tanév során legeredményesebb diákokat. A tábor programjában fürdés, városnézés, kirándulás, sétahajózás szerepelt. A táborozók a csütörtöki napot együtt töltötték az ajkai diákokkal. Délelőtt tájfutást szerveztek számukra, délután az Európai Unióról hallgattak előadásokat, majd vetélkedőn adtak számot tudásukról.

A csapatversenyen tíz állomás volt, ahol a történelmi, földrajzi, művészettörténeti ismereteiken kívül a sportban való jártasságukra is rákérdeztek a feladatok összeállítói, a Nagy László Szabadidőközpont munkatársai. A programot Horváth József, Ajka alpolgármestere nyitotta meg, aki elmondta, fontos, hogy a testvértelepüléseken élő fiatalok ismerjék meg egymást, gazdagodjanak közös élményekkel, váljanak barátokká.

Gerencsér Hilda önkormányzati képviselő állomásánál totót töltöttek ki a versenyzők
Fotó: Tisler Anna

Jakabfi Bíró Csenge, aki már másodszor járt Balatonszepezden, kérdésünkre elmondta, hogy mindenki jól érzi magát, a hét elején az időjárás kedvezett nekik, tudtak fürödni a Balatonban, sokat kirándultak, jártak többek között Ajkán és Veszprémben. Az estéket a táborban közös játékkal vagy beszélgetéssel töltötték. A település mindhárom iskolájából jöhettek jól tanuló diákok. A táborozás költségeinek a fedezésére Ajka város önkormányzata pályázatot nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!