Hírek

2017.05.30. 08:20

Mádai Vivien szíve balatonfüredi maradt

Mádai Vivient több műsorban és szerepben láthatjuk mostanában. Énekel, adást vezet, talk show-ban osztja meg tapasztalatait, és nem utolsósorban családanya. Vajon hogy csinálja?

Káposztás Vivien

Napjai nagy részét A Nagy Duett tölti most ki, hiszen a Hooligans frontemberével, Csipával állnak színpadra hétről hétre extrém szerepekben. Láthattuk már többször népviseletben táncolni, de bőrszerkóban is feszíteni, és volt már Dr. Bubó asszisztense, valamint szellemirtó is, sőt tehenet is fejt a színpadon a Honky Tonk Womanben.

Minden szerepet élvezettel ad elő, és teljes átéléssel áll a közönség elé. Az éneklésben nem volt tapasztalata, sem előképzettsége, maximum a zuhany alatt dalolt eddig. Ettől függetlenül nem félt elvállalni A Nagy Duettet, hiszen pont ez benne a pláne, hogy tapasztalt előadók mellett minél többet fejlődjön az ember. Jól összeszokott párost alkotnak Csipával, és a lazaságukkal hamar a belopták magukat a közönség szívébe. Profi segítség mellett készül nap mint nap az élő adásokra, egyáltalán nem görcsöl rá, egy-egy dalra - talán a sikere is ebben rejlik.

- Nem vettem véresen komolyan ezt a felkérést, persze keményen készülök mindig, de a fő célom az volt a műsor indulásánál, hogy ne essünk ki a legelső adásban. Mikor ez sikerült, azt terveztem, hogy az 5. hétig maradjunk bent, most pedig már itt is vagyunk a döntőben. Nagyon jól érzem magam minden szerepben, de magunkat nem kímélve dolgozunk a sikerért - vált komolyabb hangnemre Mádai Vivien.

Fotó: TV2

- Próbálok minden szerepben helytállni, és persze a gyermekem a legfontosabb. Szerencsére a családom maximálisan támogat, megértik, hogy a műsor most sok próbát igényel, mindenben mellettem állnak és segítenek. A párom vállalja jelenleg a gyerekneveléssel járó feladatok oroszlánrészét, de a nagymamabázis is mindig hadra fogható. - Sűrű időszak ez számomra, illetve a családomnak is. Vannak konfliktusok, de ez most egy kísérleti időszak nekünk. Érzem, hogy egy picit túlvállaltam magam, a műsor után biztosan visszaveszek a tempóból. Nem sokat alszom, de ha A Nagy Duett véget ér, összepakolunk a családdal, és elmegyünk pihenni egy kis időre, ahol csak egymásra koncentrálunk majd, a lényeg az lesz, hogy együtt legyünk.

Vivien a duettezés mellett a reggeli adásban, a Mokkában vezet műsort, illetve Várkonyi Andi talk show-jában is állandó vendég, ahol hétről hétre kibeszélnek egy adott témát a hölgyekkel, sokszor mélyebb, érzékenyebb ügyeket is boncolgatnak, nem ritka, hogy az adásban fakad sírva valaki.

Viviennek a legfőbb kikapcsolódás az, ha hazajöhet a Balatonhoz. - Füredi lány vagyok, sokat köszönhetek Balatonfüred városának, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen itt jártam általános iskolába, vers- és mesemondó versenyekre. A Balaton a mindenem, itt nőttem fel, számomra ez a béke szigete, itt tudok leginkább feltöltődni és kikapcsolódni. A Balatonnál vagyok otthon - mondja. A sok munka és szereplés miatt persze most a fővárosban él a családjával, de tervezik, hogy kicsit idősebb korukban, amikor már többet szeretnének pihenni, Balatonfüreden telepednek majd le. Sok a régi ismerős, barát, családtag, akik miatt visszavágyik, mint mondja, a szíve mindig is füredi marad. A későbbiekben ebben a városban teremtik majd meg az egyensúlyt és a lelki nyugalmat a családdal.

Fotó: TV2

Vivien közvetlen és őszinte, ezt beszélgetésünk alatt is érzem folyamatosan. Talán pont akkor figyeltek fel rá sokan, amikor kendőzetlenül őszintén beszélt a gyermekszülés utáni érzéseiről, testének változásait is felvállalva. - Tudatosan figyelek arra, hogy mit osztok meg a közösségi oldalamon, nem ámítok senkit azzal, hogy minden tökéletes, ha nem az. A szülés után sorstársakat kerestem, amiből komoly barátságok szövődtek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!