Hírek

2015.11.21. 18:52

A mindennapok hősei - Kiemelkednek a többiek közül, reményt adnak a reménytelenségben

Veszprém - Az igazi hős reményt ad a reménytelenségben, mondta Ovádi Péter önkormányzati képviselő, a Mindennapok hősei rendezvény fővédnöke a díjátadó gálán.

Balla Emőke

Harmadik alkalommal hirdették meg a rendezvényt, amelynek célja ráirányítani azokra az emberekre a figyelmet, akik nemcsak magukért, hanem másokért tesznek és tenni akarnak. Öt tevékenységi körben mutatnak be és jutalmaznak egy-egy hőst.

Ovádi Péter önkormányzati képviselő, a rendezvény fővédnöke úgy fogalmazott: a kitüntetettek átlagemberek, ám kiválóságukkal példát mutatnak, nemes tetteik bizonyítják emberi tartásukat, egyetemes értékek mellett tesznek tanúságot. Néma hősök, akik mások segítését, támasz nyújtását tűzték célul, általuk, munkájuk nyomán biztonságban, békességben, boldogságban élhetünk. A hősök nem születnek közénk, hanem tetteik által válnak azzá. Porga Gyula azt mondta, a mindennapok hősei kiemelkednek a többiek közül. A veszprémi közönség úgy ítélte meg, hogy ők szakmájuk mellett több mosolyt csalnak a rászorulók arcára. Az elismerésben a városlakók szeretete nyilvánul meg, a veszprémiek szavazatukkal hálálták meg a hősök munkáját.

Az idén a díjazottak laudációját egy-egy rövidfilm vezette fel, a kitüntetettek hivatásukról vallottak. A rövid portréban többen megerősítették, hogy jól választottak, örömmel, hivatástudattal végzik a munkájukat, szeretnek csapatban dolgozni, másokon segíteni.

Az egészségügyi dolgozó kategóriában Szabó Éva főorvos kapta a legtöbb szavazatot. 1979 óta a megyei kórház dolgozója. Csecsemő–gyermekgyógyászat, aneszteziológia és intenzív terápia, valamint neonatológia szakmákból szerzett szakorvosi képesítést, miközben a gyermekosztályon, valamint majd tíz évig alapító tagként a központi aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon dolgozott. Áldozatos munkájával 1992-ben sikerült a gyermekintenzív ellátás feltételeit önálló szervezeti egységben megteremteni, majd 1997-ben az újszülött-koraszülött intenzív ellátásét is. 2003-tól a gyermekosztály és az intenzív egység, azaz a gyermekgyógyászati centrum vezetője lett.  Az osztályvezetői feladatok mellett három évig a kórház orvosigazgatójaként részt vett a minőségirányítási rendszer bevezetésében, majd a Veszprém Megyei Irányított Betegellátási Rendszert igazgatta, az utóbbi években pedig európai uniós fejlesztési projektek menedzseri feladatait látja el. A 2002-ben alapított Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány és a területi újszülött-koraszülöttmentés területi vezetői feladatait látja el.

A tűzoltó/katasztrófavédelmi munkatárs kategóriában Bognár Csaba tűzoltó hadnagy a díjazott. Pápán született, ma Veszprémben él családjával. Technikusi képzésének ideje alatt a városi felnőtt labdarúgócsapat tagja lett, tűzoltói pályája kezdetéig ez volt fő tevékenysége. 2002-ben jelentkezett a tűzoltósághoz, ami élete egyik legjobb döntésének bizonyult. Megtalálta a helyét, élete célját: segíteni másokon. A diploma megszerzése után 2011 júliusától szolgálatparancsnok-helyettesként, majd 2012 áprilisától szolgálatparancsokként igyekszik helyt állni. Szakmai versenyen 2013-ban csapatban megyei első, egyéni irányítói kategóriában pedig országos 3. lett Komáromban. Idén, a megyei első helyezéseket követően csapattal országos 2. helyezést értek el Miskolcon, irányítói kategóriában első helyet szerzett.A szociális munkás kategóriában Hauszbeck Dóra kapta a díjat.  2012-ben államvizsgázott a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán szociális munkásként. A szociális munka minden területe érdekli, egyaránt szívesen foglalkozik a hajléktalanokkal, idősekkel, családokkal, fogyatékkal élőkkel vagy szenvedélybetegekkel. Több mint két éve állami gondozott fiatalok szabadidő-szervezője egy lakásotthonban. Ide kamasz gyerekek kerülnek be különböző problémákkal. Többségüket az utca nevelte fel. Egyik fő feladatának tekinti, hogy megmutassa nekik, mivel tudják hasznosan eltölteni az idejüket. Segítséget nyújt nekik abban, hogy eljuthassanak olyan helyekre, ahova korábban nem volt lehetőségük.

A rendőr kategóriában a 2015-ös évben Csepely Balázs törzszászlóst díjazták.  A  Rendőr Szakközépiskolát Csopakon végezte, majd a Veszprémi Rendőrkapitánysághoz került, ahol jelenleg is dolgozik. Szolgált járőrként, körzeti megbízottként, szolgálatirányító parancsnokként is. Mivel mindvégig közrendvédelmi területen dolgozott, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának közrendvédelem szakára jelentkezett, amit idén végzett el. Több mint öt éve lát el alosztályvezető-helyettesi feladatokat a Járőr– és Őrszolgálati Alosztályon. Továbbra is egyenruhásként teljesít szolgálatot, de feladatait a háttérben végzi, hiszen elsősorban irányítási, szervezési munkát lát el.

Az ötödik kategória a "láthatatlan hősé", Sümegi Elemér hegedűkészítő kapta az elismerést. Kézműves őseinek köszönhet mindent. Kisgyerekként nagypapája műhelyében töltötte a délutánjait, ő volt az, aki megismertette a szerszámok használatával. 1995-ben készítette első hangszerét. 2011-ben műhelyét beköltöztethette a veszprémi várba, ezzel régi álma valósult meg. Egy olyan nyitott műhelyt rendezett be, ahová iskolai és felnőtt csoportok látogatnak el rendszeresen, sokszor külföldről is. Korábban feleségével ketten szervezték a kiállításaikat és más programokat, ma már a gyerekek is gyakran bekapcsolódnak a közös munkába. A műhely nyitása után a helyiségben kis galériát nyitottak, ahol állandó kiállításként megtalálhatóak a lókúti hajdani mesterek szerszámai és azok történetei. Mellette egy-egy minitárlatot rendeznek be időről időre, amelyek valamiképp kötődnek hozzájuk és mindahhoz, amit szeretnek. A kiállításokkal szeretné felhívni a figyelmet az apró részletek szépségére, a természet tárgyon visszatükröződő harmóniájára, az arányok által sugárzott ősi rend szépségére.

A rendezvénynek több mint húsz támogatója volt, így lapunk, az idén hetvenéves fennállását ünneplő Napló is. Németh F. Bernadett főszerkesztő a mindennapok hőseinek egy-egy éves Napló-előfizetést és egy Tornai juhfarkot adott ajándékba, a Napló hősének, Szabó Éva főorvosnak pedig egy wellnesspihenést két személy részére.

A díjátadó gálán Szabó Anna és Hriczu Ádám gitárjátékát, valamint Cz. Nagy Zsófia énekét hallhatta a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!