Hírek

2016.11.23. 12:29

Hidak épülnek Nagyvázsonyban

Nagyvázsony– Nem csak közlekedésre, hanem a közösség építésére alkalmas hidak is épülnek a településen adventhez közeledve.

Heffler Péter

Ahogy arról korábban lapunk hasábjain is beszámoltunk, Nagyvázsonyban a nyáron a gyalogos forgalmat szolgáló híd építésébe fogtak, melyet az október 23-i ünnepség keretein belül át is adtak. A közelmúltbeli fejlesztés a alapkövének is mondható. - Még 2014 -ben volt egy árvíz, ami elmosta a település egy részét ötven-hatvan méteres szakaszon, és alaposan megrongálta a patak mentén lévő, alsófalu területét, így a gyalogos átkelésre használt régi kőhidat is – árulta el Fábry Szabolcs polgármester.

A belügyminisztériumhoz adtunk be pályázatot, terveket készítettünk, területeket kellett kivásárolnunk, mivel az elmosott híd magánterületen állt. Nyáron tudtuk elkezdeni a kivitelezést, és azt gondolom egy nagyon szép hidat sikerült építenünk, amihez a rávezető utat is már annak szellemében alakítottuk ki, hogy a jövőben az egész Horváth Balázs-sétány megújulhat. A híd ráadásul nem csak gyalogos, hanem például lovas, vagy biciklis forgalomra is alkalmas – tette hozzá a polgármester a közel két és fél méter széles, tizennégy millió forintból épített hídról.

Nagyvázsonyban viszont nem csak forgalomra alkalmas híd épül, hanem az emberekhez szólók is, hiszen a közelgő advent kapcsán számos programmal igyekszik a település vezetése összekovácsolni a közösséget. – Igazából már november 24-én, csütörtökön megindul nálunk az ünnepi készülődés, hiszen egy úgynevezett vállalkozók reggelijét szervezünk. Ezen a vállalkozók számára elérhető fejlesztési lehetőségeket nyújtó pályázatokat ismertetjük ekkor, hogy Nagyvázsonyban minél több híd épülhessen, és nem csak fizikai értelemben, hanem az emberek közötti kapcsolatokat is beleértve. Erre pedig a legalkalmasabb időszak az advent kezdete, amikor szeretnénk egy úgymond lelki hidat kiépíteni a nagyvázsonyiak között az ünnephez közeledve. November 30-án a Közéleti Kávéház elnevezésű programsorozat keretein belül Böjte Csaba atya lesz a vendégünk, majd ezt folytatván minden hétvégén igyekszünk, valamilyen adventhez kapcsolódó műsorral kedveskedni az itt élőknek – mondta még Fábry Szabocs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!