A halálból hoznak vissza

A szakma pozitív és negatív oldaláról beszélgettünk a pápai mentőállomás dolgozóival. - Köszönni és megköszönni - ebből jut a legkevesebb a mentőknek - mutatott rá lapunknak nyilatkozva Bereczky Donát, aki 15 éve van a szakmában.

- Nagyon sok incidens ér minket a munkavégzés során - emelte ki Támton Tamás mentőgépkocsi-vezető. - Nyolc éve vagyok itt, ezalatt az idő alatt már minden előfordult velem. Volt, hogy meg akartak késelni, vagy éppen meg akartak verni. Segíteni megyünk ki, de valakiknek ez teljesen mindegy. Az emberek okosabbnak, bölcsebbnek érzik magukat, nem értik, hogy mit miért teszünk vészhelyzetben, legyen szó akár egy sérültről, akár a hozzátartozókról. Vannak olyan esetek, amikor a beteg állapotát tekintve tudjuk, hogy azonnal el kell kezdenünk dolgozni. Ilyenkor gyakran nem megértőek a hozzátartozók. Ahelyett, hogy türelmesen várnának, sürgetnek vagy kérdőre akarnak vonni minket. Emellett előfordulhat az is, hogy valaki cukorbeteg és ezért agresszívvá válik. Az ilyen eseteket mindig tudni kell kezelni, ennek módját azonban nem lehet oktatni, hanem ki kell tapasztalni. Hozzátette, pályája során háromszor fordult elő vele, hogy megköszönték neki, amit tett.

- Egyszer 45 percen keresztül élesztettünk újra egy embert. Sikerrel jártunk, később teljesen felépült. Egy hónap múlva megkeresett minket, hogy megköszönje. Ez nagyon ritka, nem is várjuk el, de egy köszönöm azért mindenkinek jólesik - fogalmazott Támton Tamás.

A pápai mentőállomás csapatának egy része, balról jobbra: Vitályos Róbert, Horváth Szabolcs, Bereczky Donát, Medzibrodszky Ferenc és Sziráki Sándor
Fotó: Vallner Bettina

Mint mondták, a mentőket vonulás közben többszörösen próbára teszik az utakon lévők. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan kell viselkedni a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Nem mindig célravezető például, ha az autós lefékez előttünk és megáll, mert szembejövő forgalom esetén meg kell várnunk az érkező autókat. Ilyenkor számunkra az jelentene könnyebbséget, ha a sofőr gyorsítana, amíg utolérjük, és elengedne minket, amikor lement a szembejövő forgalom. Nagyon gyakran előfordul az is, hogy két személygépkocsi egymás mellett áll meg, és nem férünk el mellettük. Sokszor történik olyan eset is, hogy két autó megy előttünk, az egyik félrehúzódik, a másik pedig megelőzi azt, mert a vezető nem figyelte a tükörben a mögötte érkező mentőt.

- Az emberek 95 százaléka nem figyel oda kellőképpen az utakon. Az alapvető közlekedési ismeretek oktatására már az általános iskolában nagy figyelmet kellene fordítani, hiszen egy 12 éves gyermek is biciklizhet főútvonalon. Állandó probléma az is, hogy a kerékpárosok betekernek az egyirányú utcákba a forgalommal szemben, pedig Pápán ezt csak egyetlen helyen engedélyezi tábla - nyomatékosította Bereczky Donát. - A mentőnek kék lámpával csupán két helyen nincs elsőbbsége: a vasúti átjáró piros jelzésénél vagy sorompónál, illetve az erre vonatkozó rendőri karjelzés esetében. Ezen kívül minden közlekedési szabályt átléphetünk, persze csak akkor, ha megadják az elsőbbséget. Persze teljesen mindegy, mihez riasztanak minket, én ugyanúgy nyomom a gázt, a lábam pedig nem remeghet egy húzósabb helyzetben sem - jegyezte meg a tapasztalt mentőgépkocsi-vezető.

Nehézségez jelent még, hogy nagyon sok, mintegy 40 százalék körüli az indokolatlan riasztás - mesélik. Volt olyan, amikor fogfájáshoz, menstruációs fájdalomhoz vagy éppen lázhoz riasztották a mentőt. Előfordult az is, hogy egy ittas személyhez kellett kimenniük, akit a hozzátartozója nem tudott az ágyba fektetni. A mentők munkáját nehezíti még, ha nincs kint a házszám, vagy amikor nem kapnak pontos instrukciót: például zöld kapus házat keressenek, de a környéken több ilyen adottságokkal rendelkező épület is van. Gyakorta hiányzik az emberekből a kellő empátia is. Ha látnak valakit az utcán feküdni, nem mennek oda hozzá, hogy megkérdezzék, jól van-e, ehelyett egy-két utcával messzebbről értesítik a mentőt.

Minden mentő életében vannak olyan vonulások, amelyek emlékezetesek maradnak jó vagy rossz végkimenetelük miatt. - Az itt töltött 15 évem alatt csupán egyetlen szülésnél voltam. Egyszer a helyszínre kiérkezve megütöttek. Volt sikeres újraélesztésem. Az összes esetem közül pedig a legmaradandóbb, amitől minden mentő tart: a halott gyermek. Nekem egy hónapon belül két ilyen esetem is volt. Ez a legszörnyűbb. Ha egy nyolcvanesztendős idős ember meghal, az az élet rendje. Ha egy gyermek, az feldolgozhatatlan - mondta megrendülten Bereczky Donát.

A mentők hozzáfűzték, teljesen változó, kit mihez riasztanak, és van pozitív élmény is, mint például amikor látják, hogy jó egészségnek örvend egy olyan személy, akit ők élesztettek újra.

- Többségében azok jönnek vissza, akiknek látjuk a halálát. Ha valaki akkor hal meg, amikor odaérünk, vagy a kiérkezésünk előtt egy-két perccel, akkor nagyobb a sikeres újraélesztés esélye - állapította meg a mentőknél töltött 25 év tapasztalati tükrében Vitályos Róbert mentő-szakápoló.

A munkahelyi traumákat pedig mindenki más-más módon dolgozza fel, abban azonban vitathatatlan az egyetértés: a jó humorérzék segít.

- A problémákat megbeszéljük egymás között, elviccelődünk, másképp ez nem megy. Ha egy helyszínen egy, kettő vagy tizenöt halott volt, másnap ugyanúgy be kell mennünk dolgozni - fejtette ki Bereczky Donát.

Sajnos ez a szakma Magyarországom manapság mind anyagilag, mint pedig társadalmilag kevés megbecsülésnek örvend - vélekedtek egyetértve. Megszűnt a korábbi, 13. havi fizetés, a közalkalmazotti bértábla szerint pedig egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező mentő szinte ugyanannyi fizetést vihet haza, mint egy szakmai tapasztalattal nem rendelkező kezdő. Emellett a bérek sem növekednek jelentősen, ezért mindig vannak, akik úgy döntenek, külföldön próbának szerencsét. Ott a többszörösét is megkereshetik az itthoni fizetésüknek, még akkor is, ha valaki csak ételt oszt egy idősek otthonában, és senkinek nem tűnik fel, ha az illető fél merőkanállal kevesebbet szed.

Felmerül tehát a kérdés: miért választják ezt a pályát? Szinte azonnal, egymás szavába vágva adták meg a választ: azért, mert szeretik. Ez a munka az életük. Azok dolgoznak mentőként, akik szeretik a szakmájukat. Máshogy ezt nem is lehet.

Tisztelet a mentőknek

Az újságíró véleménye

Rögtön kávéval kínálnak, amikor odaérek a mentőállomásra. Az ebédlőben ülünk le beszélgetni két rutinos mentőgépkocsi-vezetővel. Közben társaik be-bejöttek egy erős feketére. Úgy tűnik, gyakori rituálé ez náluk, napszaktól függetlenül, ami nem is meglepő, hiszen számukra nélkülözhetetlen az éberség. Ezt ők is megerősítik: van, hogy pillanatok alatt kell döntést hozniuk, amin szó szerint életek múlhatnak. Óriási felelősség nehezedik a vállukra minden egyes nap, amikor munkába indulnak, ennek ellenére azonban egészen megfoghatatlan nyugalom árad belőlük. Nyugalom, és ami talán még fontosabb: kendőzetlen optimizmus. Ugratják egymást, élcelődnek, a kívülállóban - bennem - pedig megfogalmazódik a kérdés: vajon a mentőknél belépési követelmény a jó humorérzék? Heves bólogatás a válasz, alátámasztva a régi igazságot, miszerint még mindig a nevetés az egyik legjobb orvosság. Közben egyiküknek indulnia kell, riasztották. Pár pillanat múlva már csak az üres szék jelzi a helyét. A váratlan történés rajtam kívül senkit nem zökkent ki, számukra ez teljesen megszokott, így teszik tovább a dolgukat. Korábbi beszélgetőtársam helye azonban nem marad sokáig betöltetlen, máris akadnak többen, akik bekapcsolódnak a diskurzusba. Van, aki több évtizedes tapasztalatait osztja meg, más csak egy-egy mondat vagy humoros megjegyzés erejéig csatlakozik: „Nálunk nem úgy működnek a dolgok, mint a Baywatchban, ahol két nyomás után már semmi baja a delikvensnek, és rögtön futnak is vissza fürdeni.” Nevetnek, velük nevetek. Közben egyikük megszólít: „Látod, erről beszéltünk, humor nélkül ezt nem lehet.” Hiszek neki.