Hírek

2017.05.17. 06:05

A Föld csodáit kutatja

Veszprém - A Bakony Nyugdíjasklub meghívására már harmadik alkalommal tartott előadást Kara Emília tanárnő az AGÓRA-ban. A nem mindennapi témát évek óta kutató pedagógus, szemet gyönyörködtető képekkel kápráztatta el a közönséget.

Jákói Bernadett

A képzeletbeli Föld körüli utazás során valamennyi földrészről láthattunk kevésbé ismert, természet által létrehozott csodálatos alkotásokat, érdekes természeti jelenségeket/Fantázia-kanyon, Cukorsüveg-hegy, Csillagtenger, Lappföld hószobrai, jégbarlang stb./.

Az iskolában, ahol tanít, a Föld Napjához kapcsolódóan szervezi immár hagyományosan „Földünk természeti csodái" címmel előadásait. Évente újabb természet által alkotott lélegzetelállító, meseszép képződményeket mutat be tanítványainak és munkatársainak. Jól eső érzéssel tölti el, mikor az előadás résztvevői is rácsodálkoznak a természet hihetetlennek tűnő szépségére. Sikeres előadásai iránt már az iskolán kívül is érdeklődnek.

A bemutatott képekből megtudhattuk, hogy a természet nemcsak az általunk megszokott földszínekben, hanem a szivárvány színeiben is képes pompázni, mint a hegyek, szivárvány eukaliptuszfa törzse, melyek mind-mind lenyűgöző látványt nyújtanak.

Kara Emília földrajztanár hobbija a természet legszebb és legkülönlegesebb alkotásainak felkutatása, vetítéses bemutatása Fotó: Jákói Bernadett

Meggyőződhettünk arról is, hogy a természet a legtökéletesebb alkotóművész: festőként, szobrászként és építészként is szemet gyönyörködtető alkotásokat hoz létre a világ minden részén. Az ember sem tud versenyezni azzal a tudással, aminek a birtokában van.

-Úgy érzem, ez a kedvelt időtöltésem színesíti a lelkemet, és földrajztanárként ily módon olyan helyekre is eljuthatok, ahová a valóságban minden valószínűséggel nem. Élvezem, amikor olyan különleges ritkaságokra bukkanok a kutatásaim során, melyek láttán kevésbe hihető, hogy valóban természet alkotta csodákról van szó. A tájak, ahova elkalauzolom a közönségemet, turisztikai szempontból nem frekventált helyen vannak, nem láthatjuk őket nap, mint nap a színes utazási magazinok hasábjain. Ezek a helyek leginkább a természetfotósok, vagy megszállott turisták célpontjai. Földünknek számos ilyen pontja van, ahol látványos természeti alkotásokat csodálhatunk meg. Minden alkalommal, amikor „utazok" az internet segítségével, magam is fedezek fel számomra még ismeretlen helyeket. E csodás helyszínek többsége a tankönyvekben sem szerepel, csak megszállott búvárkodással lehet rábukkanni ezekre a varázslatos tájakra –mondta el előadása után a tanárnő. Mivel e színes csodák látványa élményszerű előadással párosult, a nyugdíjasklub résztvevői ezúttal is újabb különleges élménnyel lehettek gazdagabbak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!